Faludy György címadó sorai jutottak eszembe mai posztom összeállítása közben, mely az 1956 a művészetekben alcímet kaphatná.
Emlékezzünk!
„Virtuálisan elérhetővé vált az 1956. október 25-i Kossuth téri sortűz áldozatainak emlékhelye és a hozzá kapcsolódó kiállítás.
Az interaktív online felületen megtekinthető a Kossuth téren 1956. október 25-én lezajlott kegyetlen sortüzet és a hozzá vezető eseményeket megvilágító kiállítás, valamint az emlékezés helyeként kialakított rotunda. A virtuális séta különlegessége, hogy a Kossuth téri események tanulmányozása nemcsak a föld alatti kiállítótérben lehetséges, hanem a téren is. Megtekinthetők például azok a helyszínek (a szovjet T-54-es harckocsik, az államvédelmi egységek és a határőr alakulatok elhelyezkedése), ahonnan feltételezhetően sortüzet adtak le a téren összegyűlt fegyvertelen civilekre.”
Emlékezzünk lírában!
„Emlékszel még?
Kérdezem tőled, pedig nem is éltél,
vagy csak kisgyermekként:
nem őriz tudatod emlékeket.
Mégis, emlékszel,
mert ez a nap ott él
énjeinkben, génjeinkben,
s meghatározza, kik is vagyunk…”
Rozványi Dávid Emlékszel még? (Tiszaörs, 1956.) című művének ősbemutatója kiemelt szerepet kapott lakóhelyem ünnepi műsorában. Nem is szólva arról, hogy igen frappáns jól megalkotott ünnepi beszédével még tartalmasabbá tette a megemlékezést.
Emlékezzünk zenében!
„Pintér Tamás ötlete nyomán a szöveget és a verseket írta: Horváth Péter. Zenéjét szerezte: Mihály Tamás
A musical annak az oly sokszor emlegetett igazságnak kíván emléket állítani, hogy a forradalmat fiatal emberek csinálták. Fiatalok, akik szabadságra vágytak és egymásra. Öntudatlanok voltak és szerelmesek. Megannyi névtelen Romeo és Júlia. Közülük választ ki egyet és meséli el izgalmakban bővelkedő, szertelen humorral átszőtt, ám végül tragédiába torkolló heroikus történetét Horváth Péter író. A zeneszerző Mihály Tamás pedig a rockzene elementáris erejével gondoskodik róla, hogy sose felejtsük el őket.”
Emlékezzünk prózában!
Az alábbi részlet egy 11 éves kisfiú emlékeit írja le.
A teljes novella Győri Andor írói oldalán olvasható.
„…Október 25-én aztán Győrben is megmozdult a nép. Az iskolában bejelentették, hogy bizonytalan ideig szünetelni fog a tanítás. A városháza melletti téren ledöntötték a szovjet hősi emlékművet, a csillagot szétverték. Megvártuk, míg apám is megjön, aztán a városháza elé mentünk, ahol már hatalmas tömeg hullámzott. Hátul álltunk meg, ott nem voltak olyan sokan. Azt lehetett hallani, hogy bent az épületben tárgyalnak a tanácselnökkel. Amíg vártak, hogy beszédet mondjon valaki a városháza erkélyéről, a pesti híreket adták tovább egymásnak az emberek. Ezekből nekem ugyan csak mozaikképek álltak össze, mégis valamilyen bizonytalan felszabadultságot éreztem. Hosszú ideig nem történt semmi, majd a tömeg elején, a városháza bejáratánál mozgolódás kezdődött. Leverik a vörös csillagot – ment végig a moraj a tömegben. Valóban, megjelent pár ember az erkélyen, létrát állítottak a homlokfalhoz, és munkához láttak. Sokáig tartott, de az idő nem számított.
Egyszer csak megmozdult a csillag: lebillent, már csak egyik ága tartotta. Kötelet kötöttek rá, és elkezdték leverni az utolsó pántot is. Azt vártam, hogy majd mint a hírekben, látványosan lezuhan, de a kötélen szép lassan eresztették le a városháza erkélyére. A tömeg mégis hangos ovációval fogadta. Ekkor egy fiatal felmászott egy lámpaoszlopra, és felkötött egy kabátot, rajta sapkával és sállal. Ez tovább tüzelte a népet…”
„Az 1956-os forradalom és szabadságharc, vagy az 1956-os népfelkelés Magyarország népének a sztálinistaterror elleni forradalma és a szovjet megszállás ellen folytatott szabadságharca, amely a 20. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye volt. A budapesti diákoknak az egyetemekről kiinduló békés tüntetésével kezdődött 1956. október 23-án, és a fegyveres felkelők ellenállásának felmorzsolásával fejeződött be Csepelen november 11-én.”
Érdekes lehet még, hogy egy hasonló korú budapesti fiú naplójából film is készült:
Festőket, szobrászokat, fafaragókat serkentett alkotásra 1956 emléke...
Emlékezzünk, mert emlékezni kell!
Anyaggyűjtés közben rátaláltam egyik kedvenc városom lapjára:
Tiszteletem, Gyula!
„Az emlékezés az, ami elválaszt bennünket embernek. Mi vagyunk az egyetlen faj, aki foglalkozik a múlttal. Az emlékeink hangot adnak nekünk. Tanúskodnak a múltról, hogy mások tanulhassanak belőle, hogy ünnepelhessék sikereinket, és figyelmeztetve legyenek a hibáinktól. Sokféleképpen értelmezhetjük törékeny létezésünket, sokféleképpen adhatunk neki jelentést, de az emlékeink adják meg a célját, és adnak hozzá összefüggést.”
2022.10.25.
Comments