Gondolkozós percek a kor kérdése kapcsán
- Dávid Rozványi
- 2 days ago
- 1 min read
Tényleg nem tudtam, hogy hozzam-e, no, meg hogy egyáltalán elhozzam-e az alábbi, tegnap már emlegetett ppt-k másik sok törlést túlélt harcosát!
Aztán ahogy ez persze lenni szokott, belefutok valamibe - nyilván nem vagyok egyedül ebben sem! - ami baromira adja az apropót!

Jellemzően nem vagyok "követő", de ha valami szöget üt a fejembe, akkor utánanézek - naná, hogy az itteni felületről beszélek!
Reggel egy ismerősnek tűnő valaki okán rákérdeztem Gizumra, hogy jól vélem-e az illetőt beazonosítani, akit a "Kit ismerhetek?" sorában láttam meg. A felelet igen volt.
A jelzett hölgy ismerőseivel közösek is lévén egykori osztálytársam fotója villant fel.
Nem kell semmi kuriózumra gondolni: mindannyian egy középiskolába jártunk, így nem megy csodaszámba, ha ismerjük egymást!
Na, és ekkor jött a gondolat, ami az okot adta nekem idehozni ezt a kortanácsadó képsorozatot: fel vagyok háborodva(remélem, humorértős a napod!), hogy ezzel a kézenfekvő megoldással nem szolgált a képötlettár: tagadj le 10 évet, és mindjárt fiatalabb maradhatsz!
Na, de most, komolyan, Zebulon - nem kell izgulni, naná, hogy nem így hívják a férfiút!
Okos ember léttedre tényleg azt hiszed, hogy egy szám átírása megoldja? Vagy ha azon egyszerű oknál fogva nem jelölted meg a valós évet, mert mittudomén, akkor nem egyszerűbb, ha nem is publikálod?!
Hát ilyenkor azért lehetne még egy-két jó szólást megemlíteni - lehetőség egyfajta összegzésre! -, de ezt inkább mindenkinek a saját képzeletére bízom!
A képeket meg lehet tanulmányozni!
"Nem kell félni, nem fog fájni!" - hogy stílszerű maradjak már csak a a téma felvetése okán is!
2026.02.26



Comments