„Életrajzot kérnek tőlem? Két fontos adatot közlök. Az egyik: 1885 virágvasárnapja. Ekkor születtem. A másik: 1909 szeptembere. Ekkor írtam meg a legkedvesebb könyvemet, amit ma is a legjobban szeretek: A szegény kisgyermek panaszait.”
Nem eszméket, igazságokat hirdetett költészetével. Ő a szép, a művészetek költője volt. A l’art pour l’art- elve jellemezte.
Kosztolányi Dezső: Mostan színes tintákról álmodom
Legszebb a sárga. Sok-sok levelet e tintával írnék egy kisleánynak, egy kisleánynak, akit szeretek. Krikszkrakszokat, japán betűket írnék s egy kacskaringós, kedves madarat. És akarok még sok másszínű tintát, bronzot, ezüstöt, zöldet, aranyat, és kellene még sok száz és ezer és kellene még aztán millió: tréfás-lila, bor-színű, néma-szürke, szemérmetes, szerelmes, rikító, és kellene szomorú-viola és téglabarna és kék is, de halvány, akár a színes kapuablak árnya augusztusi délkor a kapualján. És akarok még égő-pirosat, vérszínűt, mint a mérges alkonyat és akkor írnék, mindig-mindig írnék, kékkel húgomnak, anyámnak arannyal. arany-imát írnék az én anyámnak, arany-tüzet, arany-szót, mint a hajnal. És el nem unnám, egyre-egyre írnék egy vén toronyba, szünes-szüntelen. Oly boldog lennék, Istenem, de boldog. Kiszínezném vele az életem. (1910)
„A barát a természet paradoxona, egyszersmind mesterműve. Az egyedüli lény, (...) akitől nem azt kívánom, amije van, hanem azt kívánom, aki ő maga.” (Ralph Waldo Emerson
Legendás szálak fűzték Karinthy Frigyeshez. Barátságuk elválaszthatatlanságát nem kezdte ki semmi. Ezzel együtt nagyon szerették egymást ugratni.
Teljes mértékben tudok azonosulni ezzel. A legnagyobb poénokat csak egy igazán működő kapcsolat bírja el. Jó érzés, ha létezik számunkra is hasonló.
„Karinthy egyszer képes volt egy egész gyereksereget felbérelni barátja megviccelésére. A történet úgy szól, hogy a gyanútlan Kosztolányi Dezsőt egyszerre népes gyerekhad fogta körül, s a költő szorgosan osztotta ki az autogramokat a lurkóknak. Azonban a friss aláírás-tulajdonosok újra meg újra sorba álltak Kosztolányi elé, hogy az irodalmár harmadszorra-negyedszerre is papírjukra biggyessze a nevét. – Mondd, fiam, mire kell neked négy aláírás? – kérdezte a költő meglepetten. – Tetszik tudni – jött a bemagoltatott válasz –, ötven Kosztolányiért kapok egy Karinthyt. Ám az eset fordítva is megtörtént; az Így írtok ti szerzője sem kerülte el barátja autogramos beugratását. A felbérelt gyerekek egy alkalommal Karinthynak adták vissza a frissen aláírt papírokat, egy elnéző mosoly kíséretében:
-Ja, hogy ön nem Kosztolányi? Akkor nem is kell!”
Talán legkedvesebb sorai ahogyan vall a versről...számomra felér egy ars poeticával!
„A vers néma. Adj neki hangot! A vers a könyvben halott. Keltsd életre. Mi a szavalás? A vers föltámasztása papírsírjából. Ez a kor néma. Hangtalanul olvas, hangtalanul ír. Az ősi közlőforma azonban a szó volt. Ezt ösztönösen érezzük, valahányszor verset szavalnak. Ünnepi borzongás fut át rajtunk, hogy a szóval, mely a könyvben térbeli életet élt, az időben találkozunk. Ezáltal válik a költészet igazán időbeli művészetté. Halljuk, amint a hangok elmúlnak egymás után, mint az élet. Másrészt tudjuk, hogy a vers nem múlik el. E kudarc és diadal együtt jelképezi a költőnek a végtelennel való küzdelmét, ki emberi nyelven nyújtja az istenit: a mulandóság formájában az örökkévalóságot.” (1928.)
Boldog születésnapot kedves Kosztolányi Dezső ott fenn, az égi mezőkön!
2022.03.29
Comments