Idézetek Ahmed Amrantól:
"A szívnek két kamrája van, nekem két országom!"
„..messzire küldte el tekintetét...” „.. a szavak nyelvem alá bújtak..." „…a zaj a lelkén szövődő pillanatot megszakította...” „..a bennem lévő dobogó most is dobhártyának használja bordáimat...” „..hang nélkül szólalt meg bennem egy mélyről jövő sóhaj...”
Micsoda megfogalmazásai egy-egy tevékenységnek, helyzetnek, állapotnak! Nekem eddig még nem jutott eszembe ezekkel a szavakkal beszélni a dobogó szívemről, vagy egy sóhajt így kifejezni...
Ma a fenti sorokkal és a lentebb olvasható részletekkel 𝐀𝐡𝐦𝐞𝐝 𝐀𝐦𝐫𝐚𝐧 jemeni származású, magyar nyelven alkotó novellista munkásságára szeretném irányítani a figyelmet!
Egyúttal útjára bocsátom őszinte tiszteletem Kalocsa irodalomkedvelői felé, különösen, akik részesei voltak az augusztus 12-i találkozónak. Indítsunk az ott is elhangzott 𝒁𝒆𝒉𝒓𝒂 c. novellával!
A faluszéli házunk lépcsőfordulójának kis ablakából minden reggel látom őt a völgy felé lépkedni, a tizenegy birkájával. Mindegyik birkának nevet adott, a birkák neveit megtanította nekem. Bevallotta, hogy a legkisebbeket jobban szereti. Én is azokat szeretem jobban.
„Issz, issz” – ezzel a szóval terelgette a kis nyájat, mely ék alakban szélesre terült, egymáshoz ütődve, lassan haladva előre tülekedtek a birkák. A juhok reggel még restek, csak a zöld fű és a víz gondolata viszi előre őket. Tisztán hallottam Zehra hangját, fülem megtanulta kiszűrni zümmögését a falu reggeli zajából. Két fejkendője van, az egyik világoszöld, a másik sötétkék. Ma a még lustálkodó napsugarak a világoszöld kendőjére estek, azonnal észrevettem a lépcsőházi ablakból. Tudom, hogy irigyel engem. Nekem később kell elindulnom, mivel anyám feji a tehenet, és korábban is jövök haza, hogy időben fejjék meg újból. Kiváltság tehénpásztornak lenni, tudom, de én nem tehettem róla, ez a sors fintora és ajándéka egyben. Mondtam anyámnak, hogy ma a völgyben eszem meg a reggelit. Batyuba csomagolt nekem a hajnalban sütött, füstölt marhavajas lepényből. Többet kértem, anyám többet is hajtott össze. Siettettem a fejést, anyám hamarabb be is fejezte. Elkértem kis tükrét, ő szó nélkül ideadta. Indulás előtt anyám az ajtóból visszahívott, és újból átölelt.
Mire a völgybe értem, a birkák már szépen szétszóródtak a hegyoldalban, és legeltek. Zehra a kedvenc kiugró sziklánk szélén ült, onnan figyelte a nyájat. Lábát a levegőbe lógatta. Sok mindent szerettem volna mondani, de a kigondolt mondataim elpárologtak, a szavak nyelvem alá bújtak.
Leültem mellé. Kinyitottam batyumat, áradt a friss lepény illata, némán kínáltam. Ő is szó nélkül mondott igent, tört a lepényből; újból a nap felé fordult, és eszegetett. A napsugarak az arcáról felém terelődtek; fürkésztem arcélét, keskeny orrát, mélyen ülő szemét és ajka jobb felét. Világoszöld fejkendőjével játszadozott a reggeli szellő, néha jobb fülét is láttam, máskor fekete hajfürtjeit.
Néztem az arcát, és elmerengtem: ha a családja – amelynek egyedüli gyermeke – a kisbárányokat nekiadná, a szüleim pedig átengednék nekem az üszőt, milyen szép életünk lehetne. Még ma megmondom apámnak, hogy kérje meg nekem a kezét; kis esküvőt rendezünk, és csak idegen birkákat vágatunk. Együtt legeltetjük majd a bárányokat és az üszőt, és a mi sziklánkon a közös lepényből eszünk. A bárányokból hamar birkák lesznek, az üszőből tehén cseperedik. Kis házunkban sok tej lesz és füstölt marhavaj. A gyerekek majd összevissza szaladgálnak, egyik a birkákat, másik a teheneket legelteti. Sorsolunk, hogy melyikük legyen a szerencsés tehénpásztor, vagy havonta szerepet cserélnek. Zehrával ezt is meg fogjuk oldani.
Mintha hallotta volna gondolataimat. Felém fordult, vékony ujjaival újból kinyitotta a batyut, szemével kérdezte, hogy vehet-e még belőle. Bólintottam. A szeme különös volt: az árnyék ellenére furcsának találtam. Ahogy újból a nap felé fordult, oldalról láttam, hogy ritka, de nagy könnycseppek potyognak a szeméből. Megrázkódtam, hirtelen felálltam. Nem nézett rám, mintha láthatatlan zsinór kötné össze az arcát a szemközt lévő nappal. Leültem. A könnyek sokasodtak, hosszú eret alkottak az arcán, onnan pedig a sziklára hullottak; a sziklát is megszerettem.
Meg akartam kérdezni, hogy miért sír, mi bántja, többször készültem erre, de nem tudtam; teheneimmel együtt hazaindultam.
Mondtam anyámnak, hogy nagyon fáj a hasam, ma szárazat adjunk a tehénnek és a borjának is. Anyám megkérdezte, hogy mit mondott nekem Zehra. Újból megrázkódtam, meztelennek éreztem magam, kerestem a szavakat, de anyám nem várta meg a választ. Fiam, senki sem mer ellene szegülni a sejk akaratának – mondta. Nem értettem semmit. Kérdően az arcára néztem. Láttam, hogy ő is könnyezik. Szorosan átölelt, és anélkül hogy elengedett volna, azt suttogta a fülembe: „Tegnap Zehrát eljegyezték a sejk fiával.”
Az utolsó ebéd (részlet)
„Búcsúzáskor apám mindig félrehúzódott a tömegben. Előretörtek a buzgó búcsúszók. Utána jönnek az illedelemből búcsúzók, ezt követően a távoli, utána a közeli családtagok. Amikor az elindulást siettetve, a kocsivezető kinyitja az autó ajtaját, előbújik az apám megfáradt testével, átölel, utána megfogja, jobban mondva megmarkolja jobb kezemet. Az arcomba néz, és kissé remegő szájon kiejti az elmaradhatatlan, már lelkembe beégett mondatát:
– A kezemből engedlek el, és az Isten kezébe adlak, fiam.”
Kardamon (részlet)
„...Ő egyedül maradt, az én életembe beköszönt a szerelem. Egy nő-férfi kapcsolat az élet e szakaszában még viharosabb tud lenni, mint fiatalkorban. Ilyen korban az ember vágy- és szerelem-mohó tud lenni, néha sokkal odaadóbb, mint kellene. Sok eddig fontosnak tekintett dologról észrevétlenül lemond. A szerelem szemellenzője miatt oldalra és hátra megvakul csak egy felé, a szerelem irányába lát. Elgondolkoztató, hogy vajon ilyenkor mi a másikat szeretjük annyira, esetleg magunkat a másikban?”
„𝑨𝒎𝒓𝒂𝒏, mint nem anyanyelvű, átgondolja a magyar szavakat, bátor szójátéka és meglepő szóhasználata révén néhol olyan árnyalatokat és rejtett szépségeket fed fel, amit mi - magyar anyanyelvűek - gyakran nem veszünk észre.” Facebook
Tanácsok a nem magyar anyanyelvűeknek: Testvér
"A „testvér” szót ne fordítsd le, először csak a "test"-et, utána a "vér"-t keresd ki külön-külön a szótárból, utána egyben, csak így fogod érezni, hogy a „testvér” szó a magyar nyelveben mennyire magasztos, mély értelmű és megrázóan ábrázoló. Ha lenne Nyelvek Versenye, ahol minden nyelv egy szót vinne el, én – tanácsként- a testvér szót javasolnám a magyar nyelvnek elvinni."
Kincsként őrzöm a nekem írt ajánlásait:
2021.08.17
Comments