„A Csaba régi magyar személynév. A név felbukkan a kora középkori eredetű magyar mondavilágban is, Csaba királyfi alakjában, akit Attila fiaként tart számon a hagyomány.” Csaba királyfiról tudható, hogy a székely nép legendás alakja. Írásos bizonyítékok és feljegyzések nincsenek róla, ezért aztán van, aki valós személyként, van, aki pedig csak mesebeli figuraként ismeri el. A legenda szerint Csaba királyfi vezette be népét, a székelyeket Erdély területére.
KÖRMENDI LÁSZLÓ: CSABA KIRÁLYFI
A fej után hull a test is, Attilának élte szakadt. Ezer csata, ezer pestis irtotta a jó hunokat. Csak egy vezér maradt talpon, a legifjabb vitéz, Csaba, erős kezű Attilának a legeslegkisebb fia.
Amikor a rab népekben feltámadt a szabadságvágy, Csaba maga köré hívta minden élve maradt hunját. „Ott, hol reggel felkel a Nap, ott van messze Szittyaország, minden hun ott megtalálja magyarokban jó rokonát!”
„Gyertek velem testvéreim, odamegyünk vendégségbe és ha istenünk megsegít, visszajövünk velük télre.” Elindultak hát a hunok, asszony, gyerek, szörnyű málha húzta le a vitézeket, alig mozdult lovuk lába.
Nem jutottak túl messzire, csak a Rika hűs völgyébe. Ott a sereg megállt végre, lovaikat csapták félre. "Szép híveim, mondta újra, nehéz nekünk házunk súlya, sebes lábú paripáink nem mozdulnak sárban csúszva.”
„Ezért most az asszonynépek szekerekkel itt letérnek, seregünknek színe-java őrizete lesz e rétnek.” Aztán vezéréhez fordult: „Míg nem jövünk, itten székelj!” Így lett neve e nemzetnek azontúl már mindig székely.
„Üzenhettek tűzzel, vízzel, levegővel, földanyánkkal! Hogyha baj ér benneteket, itt leszek Isten nyilával!” Ezzel Csaba tovább indult válogatott vitézekkel, hogy egyszer majd visszatérjen Szittyaország vad népével.
Egy napra jártak még csupán magas Kárpát bérceiben, mikor nekik szélviharral üzent máris minden székely: „Gyertek vissza hű fiaink! Sok az ellen, segítsetek!” és a hunok véreikről leverték a bilincseket.
Aztán megint elvágtattak, útjuk állta Dnyeszter árja, a megáradt sárga folyó piszkos habja kiabálta: „Csaba vezér, jó királyunk gyere gyorsan vissza már ma, székelyeid életükért küzdenek és nincs sok hátra!”
Nosza! Perdült-fordult megint, a had újra kardra kapott. Akit csak a szemük látott, az már jobban járt, ha halott! Hálás is volt a sok székely, kőházakat építettek, hogyha megint megtámadják, védeni tudják a népet.
Csaba ismét messze indult pár ezernyi hű vitézzel, de megint csak üzent neki siralommal a sok székely. Üzenetük villám hozta: Ahogy az a tűzre lobban, olyan gyorsan vette körül a székelyt sok ellen, haddal.
Rajta! Csaba ismét fordul, harmadszor a hun csapattal és az Erdélyt sanyargató bús vadakra tűzként pattan. Mire reggelt kukorékolt az utolsó riadt kakas, levágtak a hun vitézek minden ellent, aki nyakas.
Aztán végleg elvonultak messzi-messzi Szittyaföldre, ahol testvérre akadtak, és rokoni magyar vérre. Megpihentek végre akkor, ettek, ittak, házasodtak. Csaba, meg hű vitézei mindörökre ott maradtak.
Öregedtek, csöndesedtek, szépen lassan elaludtak, magyar földbe, szittya földbe lovaikkal lenyugodtak. Fejükön zöld pázsit termett, kardjukon csinos bokréta, sárga csizmájukból nyílott a gyógyító vad-kamilla…
Száz év telt el, több is talán, amikor a székely népet ismét szörnyű ellenséggel áldotta meg a rossz végzet. Egy hete már, hogy csatáztak, de a hadak száma ezres, és a karok hanyatlottak, vértől lett az ég is szedres.
A tanácsban az öregek imádkoztak sóhajtozva: „Ó! Ha jönne most a Csaba, édes fiad, jó Attila!” Székely szívek dobogása elhallatszott hét határba, s megrengette a sírhantot, hol elpihent hunok álma.
Segélyjelre a zord sírok roppanva nyílottak széjjel, Csaba király lóra kapott ezer bátor csont-vitézzel! Zabla reccsent, kopja koppant, rozsdás kardok nyikorogtak, s a csillagos égi úton szellem hadak lovagoltak.
Megfáradt székely vitézek erőre kaptak azt látva, Hogy a magas Tejútról is nyílzápor hull a csatába. Minden vessző befúródott az ellenség jég-szívébe és csontvázak zord csapata robbant pokol közepébe…
„Csaba király! Csaba király!” Rivallták a jó hadnagyok. Riadt ellen szertefutott, szellemekkel nem vívhatott! Így védte meg jó királyuk a hűséges székelyeket, s így kapta meg a Tejút is ott, a Hadak útja nevet.
Ezen a napon emeljük mi is képzeletbeli pezsgős poharunkat, és koccintsunk szerkesztőtársunk egészségére! Köszöntsük őt nagy-nagy szeretettel!
𝙇𝙚𝙜𝙮𝙚𝙣 𝙣𝙖𝙜𝙮𝙤𝙣 𝙗𝙤𝙡𝙙𝙤𝙜 𝙖𝙯 𝙪̈𝙣𝙣𝙚𝙥 𝙨𝙯𝙖́𝙢𝙤𝙙𝙧𝙖, 𝙠𝙚𝙙𝙫𝙚𝙨 𝘾𝙨𝙖𝙗𝙖!
A közelmúltban olvastam tőled az alábbi verset. Egyik kedvencemmé lett!
SZENTJÁNOSI CSABA: MÁSKÉNT MŰKÖDÜNK
Másként működünk, te szeretsz lenni, én meg szeretem azt ami van, te cápákra vadászol a fényképezőgéppel, felém a tenger delfinmosolygása rohan.
Másképp működünk, te átmeszeled az eget, mert nem tetszik, én a földre egyesével teszem a köveket, te zászlót lengetsz a szélnek, hogy megálljon, én Apám szemében evezek.
Másképp működünk, ez nem baj, van pók meg tücsök, oroszlán meg gazella, a vers betűvízesésében, csak arcunknak kell megtisztulnia.
Másképp működünk, te eladtad a jövőt, én azt se tudom, hogy a jelen mennyit ér, feljön énem-csatornájából a bűz, ami a kidobott világból odaaér.
Másképp működünk, neked csak hátadat látni, én meg csak érzem, hogy roppan a csigolya, nem sokat tudok….de nem utazom el, mikor hazajön a gólya.
Másképp működünk, én nem tudok leltározni, nincs mögöttem birodalom, hatalom, én csak utak elválásában tudom, hogy tartja össze őket mégis a nyugalom.
Másképp működünk, de persze végeredményben ugyanúgy, egymásban forgunk, míg köztünk jár a kisvasút.
Az alábbi két linken még több érdekesség megtudható Csabáról:
Mai bónusz nagy kedvencem, Bródy János dala:
2021.07.06
Comments