"Molnár Ferenc egyszer egy vidám társasággal vacsorázott egy óbudai korcsma kerthelyiségében. Egy szemtelen kis csirke állandóan ott lábatlankodott az asztal körül, lecsapva minden morzsára és hulladékra. Mohóságában még a cipők orrára esetteket is felcsipegette. Molnár egy darabig nézte, aztán erélyesen rászólt: - Hess, vagy megrendellek!"
A történet időpontja nem ismert, így nem tudni, akkoriban (szám szerint a második) felesége volt-e már a ma éppen 142 éve született Fedák Sári, korának egyik legismertebb, legsikeresebb színésznője, énekes-primadonnája. Az még egy érdekes adat, hogy 1922 októberében köttetett meg kettejük frigye.
Az üvegcipő (1924) című művében Fedák Sárival való viharos kapcsolatát írja meg:
"Szabó Irmának, a kilencszázhúszas évek józsefvárosi Hamupipőkéjének nem jelenik meg a jó tündér, „szomorú kis rüsztjét” sem bújtatja üvegcipellőbe soha. Igaz, nem is a királyfi szerelme után sóvárog: ő Sipos Lajost, a szegény, éltes bútorrajzolót kívánja meghódítani. De a mostohának Molnár pesti meséjében is más tervei vannak…."
„IRMA: Mondd, ugye szép életünk lesz és virágzó kikelet? SIPOS: Csakis. IRMA: Fogunk sokat fürdeni? SIPOS: Egész nap. IRMA: És megyünk a klasszikusokhoz? SIPOS: Soha. IRMA: De elveszel feleségül! SIPOS: Amint lehet. IRMA: És, ugye lesz gyerekünk? SIPOS: Rögtön. IRMA: És, ugye én leszek az anyja? SIPOS: Ha jól viseled magad. IRMA: És te mije leszel neki? SIPOS: A nagyapja.”
„Kéremalássan, evvel úgy vagyunk, hogy most még van egy kis korkülönbség köztünk vagy harminc év. De ez csak most tűnik fel, nagyságos uram. Hetven év múlva ő lesz kilencven, én meg száztizennyolc, akkor azt fogják mondani: két öreg ember.”
„VIOLA: Milyen szép haja van. IRMA: Pedig nincs manikűrözve. VIOLA: Manikűrözni a körmöket szokták. IRMA: Igen? Azt hittem, az kombinés. VIOLA: Nem. IRMA: Vagy ondola. VIOLA: Azt a hajjal szokták. Ondolálni. IRMA: És akkor mi a kombinés? VIOLA: Az alsóruha. IRMA: Hát az nem kreppzsorzsett? VIOLA: Nem. Bár lehet az is. IRMA: Sose fogom ezt megtanulni. VIOLA: Minek az magának? IRMA: Igaza van, minek az nekem? Pedig szerelmemhez jó volna. Ha kokott volnék, Sipos úr is szeretne. Sipos úr olyan vadregényes, mint egy nemes paripa. VIOLA: Nett ember, de nem tetszetős. IRMA: Hát az bizonyos, nem olyan daruszőrű ember, mint a Császár úr.”
„ROTICSNÉ Kérem. Milliószor bocsánatot kérek, de azt tetszett mondani, hogy nekem rosszhírű házam van. TANÁCSOS Hát milyen háza van? ROTICSNÉ Pardon, nekem van a legjobbhírű rosszhírű házam Pesten.”
„TANÁCSOS Hol a pénz? IRMA Itt van, kérem. (A harisnyából veszi elő a pénzt.) SIPOS Szent isten, te ott tartod a pénzed? IRMA (Ilonára mutat) Tőle tanultam; kérem, én nem tudtam hova tenni, ő mondta, hogy így szokták, ő tudja, mert ő kokott. TANÁCSOS (Ilonához) Mi vagy te? ILONA Én nem értem, kérem, amit ő mond, már az éjjel is ezt mondta kíméletből. Pedig nekem kell szégyellni magamat, nekem van a rendőrségtől nyomtatott prostitúcióm.”
Molnár fenyegetőzött a rendeléssel csirkét illetően..én pedig nagy szeretettel ajánlom a rendelést Az üvegcipőt illetően..legyen könyvként esetleg színházjegyként esetleg tálalva!
Végül egy olvasói vélemény, mellyel azért az utolsó pontig tudok azonosulni: „Ahogy olvastam, hallottam Domján Edit gyönyörű hangját a kis cseléd, Irma minden megjelenésekor – s Agárdy Gáborét az „édes-mérges-morgós” Sipos úr szerepében… és ez már így marad, ezt a darabot csak velük tudom elképzelni mindörökké… ámen. Mert Domján Edit épp ilyen szeretetre éhes, időnként bohókás, máskor drámai személyiség volt, Irma szerepét nála jobban senki sem élhette át. Nagyon szerettem őt, anyukámnak is kedvence volt.”
És még egy vélemény:
"Senki sem úgy születik, hogy boldogtalan akarna lenni, legtöbbször magunk választjuk a boldogtalanság édes, megnyugtató légkörét, mert boldogságunk tárgya kockázatos és túl sokat veszthetünk rajta. Például a büszkeségünket, vagy a társadalom megbecsülését. Így gondolkodik erről Romajzer Adél és Sípos Lajos is. A közömbös lét ellenpontjaként jelenik meg Irma, az árva józsefvárosi cselédlány, aki szerethetően gyermeki képzeletével, életszeretetével nyeri meg magának a nézők szívét. "Boldogság és pilótarepülés."- mondja. Ebben a két szóban benne van, hogy ő a végsőkig küzdeni fog a "happy end"-ért. Még ha az ő Hamupipőke történetében nincs is jótündér, és az ő fehér lovas hercege csak egy öregedő műbútorasztalos, akkor is. A kifordított mese egyben azért az eredeti, a mostohának Molnárnál is más tervei vannak...
A magyar író darabja méltán a legtöbbször játszott a művei közül, hiszen páratlan érzékenységgel járja körül a soha el nem évülő témát."
2021.10.26
Comments