Csütörtök reggeli “odagondolós”
- Dávid Rozványi
- Sep 4
- 2 min read

Bevallom, lassacskán törlődnek a memóriámból az egykori aktív napok reggeljei. Fegyverneken kezdtem tanítani. Az iskola a “törzstelepülésen” volt, a négyes főúthoz közelebbi részen, akkoriban Felszabadulás útinak hívták. A szolgálati lakás (ami egy szoba-konyha-kamra, havi bére - fogózz meg! - 96 v 98 Ft, bár annak. 2 forintnak is megvolt a helye, ráadásul ért is valamit!) pedig Szapárfalu, Fő út 42. szám alatt - a hosszú ház első felében pedig egy másik ugyanezen beosztású szolgálati lakással. Fekete Jutka óvónő - és hát kicsi a világ, gimiben fölöttem járt - lakott. Na, abból az időkből is vannak történeteim! De a lényeg, hogy buszon kísértük a gyerekeket be az iskolához két tüneményes kolléganővel Bakondi Piroskával és Csejteyné Évával, egymást kéthetente váltva. Ha éppen nem voltam soros, akkor egy zöld kempingkerékpárral jártam be dolgozni. Az indulós buszmegállótól 15 lépésre laktunk!Na, azért úgy is kellett kapkodni olykor-olykor! 3 év múltán Kunhegyesre költöztünk! Hát ott már azért jobban volt távolság, ergo még nagyobb esély volt a reggeli rohanásra! Azt a boldog időszakot kivéve amikor a kislányomat vártam, ott is bicajoztam, mert a várandósság idejének vége felé beköszöntött a gyaloglás. Hát 1 km lazán megvolt az út a suliba, így nem lehetett olyan korán ébredni, hogy az “Á, van még időm!” meg ne tévesszen! De túléltem! Aktív éveim végén a “másik településről járok” be volt a munkába indulásra jellemző. Volt, hogy busszal (3 percre lakom a buszvárótól), de volt, hogy szükségeltetett gyorsabb sprint! Máskor személyautóval (akkoriban meg nem jött rosszul a Madaras utáni hosszabb egyenes szakasz!) Egy szó, mint száz, a vonat és a repülő ugyan kimaradt, ez tény, de igencsak rendre kapkodni kellett reggelente magam! Hát most figyelem közelebbről, ahogyan a kiscsaládosom kivitelezi a reggeleket: iskola, iroda, kutyaovi másik településen, szóval kell logisztikázniuk! Ma pedig egy teniszprogram okán belépett egy 7-re már ott kell lenni! A négylábúnak ma ugyan lett volna Scott programja, de felmentést kapott! Így aztán édes nekünk a kettes! Miután az ágyat összeraktam, rögtön el is foglalta a szerinte őt megillető helyet! Nincs drukk meg szurkolás, hogy csak időben megérkezzen, max. az álomtündérre várt. Arra se sokáig! De ahogy kezdtem is: lassacskán az én emlékeimből kikopnak azok a munkaidő megkezdése előtti hajtások! Szóval nyugtatnám az előtte állókat: van azért az aggkornak is előnye!😉S hogy micsoda gyönyörű kora reggeli képeket készíthettem, az meg az ennek a mostanság éppen élem időszak külön ajándéka!❤️☺️
2025.09.04.
Comments