Szolyka Hajnalka: Hegymászás
levegőt venni is fáj idegen, zordon a táj nyugtalan lüktet a szív valaki magához hív követem a hegyre fel ám erőm szivárog el hegytetőn vakít a fény micsoda páratlan lény nevemen szólít és kér azt mondja még vissza- tér bátorít kövessem hűn s a bércről leránt a bűn
Hétvégén moziztam!
A Magasságok és mélységek című film vetítésén és az azt követő kerekasztal beszélgetésen vettem részt.
Az elsőfilmes Csoma Sándor a hiányérzés, a gyászfolyamat és a hegymászás világának fájdalmasan pontos ábrázolását mutatja meg Erőss Zsolt hegymászó özvegye, a két kis gyerekkel egyedül maradó Sterczer Hildának történetén keresztül.
A hegymászás és annak következménye lehet, hogy ünnepelt sztárrá válik valaki, ahogy történt ez Zsolttal is – hangzott el a vetítés utáni közönségtalálkozón.
Ugyanakkor, ha bekövetkezik a legszörnyűbb, megjelennek a család iránti felelőtlenséget számonkérő hangok is. Ez ugye, a külső környezet véleményezése.
Ám az igazi csatát a közvetlen hozzátartozónak, a társnak, jelen esetben a feleségnek kell/ett megvívni.
Rá maradt a továbbélés feladata, feldolgozni az elvesztett pár iránti gyászát, felnevelni utódaikat.
Nem egyszerű, nem egyformán éljük, élnénk meg ezt - és legyen bármilyen más gyászról is szó.
Közel még az ünnep, de sajnos és természetesen nemcsak Halottak napja idején van aktualitása mindezeknek.
A film remekül mintázta Hilda vívódásain keresztül a gyászfeldolgozás fogalmát, menetét.
Az anyaggyűjtés során találtam ezeket a gyönyörű sorokat:
„Én csontom körül élek, magányommal tele, és zárt csönded ölén egy zengő pont kellene, hadd lépjek közelebb lényedhez valahol.”
(Jules Superville – A halott kedves)
„A gyász továbbra is egyfajta tabu a kultúránkban, aminek viszonylag kevés filmes és irodalmi feldolgozása létezik. Kifejezetten fontosnak és értékteremtőnek találom az erről zajló kommunikációt. Ez olyan esemény, amellyel mindenki többször találkozik élete során, mégsem vagyunk képesek megfelelően reagálni, sem belülről, sem kívülről – adott betekintést a filmkoncepció hátterébe Csoma Sándor, a mozis szakmában eddig rövidfilmjei (Nem történt semmi, Tabula Rasa, Casting) révén ismert rendező. – Korábban erős hatást gyakorolt rám Márai Sándor Béke Ithakában című regénye is, amelyben Márai a hős Odüsszeuszt többek között a felesége, Pénelopé szemszögéből mutatja be. Pénelopé sok-sok évig várakozni kényszerül férjére, amíg az háborúzik, majd valamiféle belső nyughatatlanságból elhajózik. Meglepődtem, milyen izgalmas tud lenni azoknak a szemszöge, akik várakozásra vannak ítélve, vagy éppen milyen emberi dráma rejtőzik a mögött, hogy tehetetlenül kell végigasszisztálniuk a szerettük halálát.”
Szeretném ma még egy szerzőre ráirányítani a figyelmet, akinek a gyász témakörében - ugyan más előzménnyel -, de hasonló mélységeket kellett bejárni a kedves elvesztése végett.
Vitos Irén az az alkotó (író, költő, festőművész) aki, - legyen szó versről vagy festményről – az életében megélt ’legek’-ből, euforikus magasságokból és fájdalmas mélységekből merít.
Ez a vers is egyike a lírába öntött személyes, belső gyászának mely a szeretett férj-, a szerelem-, a családapa-, a biztonság elvesztése miatt és annak feldolgozása időszakában született.
A gyászfeldolgozásának állandó része lett a terápiás versírás, mely mentőövként segített felszínen tartani a szerzőt, a legnehezebb időszakokban is.
Predesztináció című versét hoztam ma - természetesen más műveit is szeretettel ajánlom::
Letetted a tegnapok terhét.
Egy végtelenbe zuhanó sóhajjal
megkaptad a nemlét kegyelmét.
Nem álltunk még készen,
csak szótlan elillant a lét,
megunva téblábolását a halál,
szemedre terítette üvegselymét,
hogy ne lásd, hogyan töri kerékbe
szeretteidet a tehetetlenség,
amikor lehámozza rólad
a viseltes kínok fantomszövetét.
Aznap sem búcsúztál,
mosolyogva terveket szőttél,
szedált fájdalmak közt tévelyegve
a torzult álmok peremén,
de tekintetedben még lengette
hite zászlaját a remény
és te igaz szívvel küzdöttél.
Tudom, maradtál volna még,
de az elrendeltetett mázsája
maga alá gyűrte az élet rongy erejét.
Egy pillangó valahol szabadultan él,
már nem motoz a bordakosárban,
a csend nem kérdezett csak elengedett,
és mert itt voltál, elmehettél
oda, ahol teljességed pihenésre lelt.
Létünk üres meder nélküled, nehéz,
de soha nem szűnsz meg,
bennünk majd szótlanul is beszélsz,
csak nyugtot hagy az élet,
hogy egy jobb helyen lehessél.
Rengeteg mély, szép és nehéz gondolatok születését generáló film a Magasságok és mélységek, ajánlom megtekintésre, valamint a posztban szereplő alkotók műveit megismerésre!
2022.11.08.
Comments