Gondolkozós percek az élet nagy dolgai kapcsán

Egész pontosan arról, mit gondolhat a mosolygós egyke pirítós, látva, hogy a tányéron mindenből kettő van?

Előre bocsátom: Ez itt nem egy fizetett, de még csak nem is hirdetés!

És még csak nem is közös időtöltésre serkentő párkeresés!

Szóval itt az én változatom:

Párosan szép az élet! - szólt a magányos mosolygós pirítós és nekilátott a reggelijének.

Gondoltam, segítek neki, társulok hozzá!

De vajon biztos, hogy jó néven vette?

Én jól laktam, ő meg elfogyott…

És ez igaz az élet sok más relációjára is!

Legyen szó párkapcsolati, baráti, munkatársi, vagy érdeklődési kör mentén szerveződött társulásokra, és sorolhatnám.

Van az úgy, hogy az emberben genetikailag kódolva van a segíthetnék, az adni szeretnék, a lámpás- szerep, s a mindehhez kapcsolható érzések.

Így aztán igyekszik fellelni, megteremteni mindehhez a megfelelő platformot.

És mit ad Isten?! Működik is, mi több, működnek is - akár még hosszú időn keresztül is!

Egészen addig, amíg…

Én azt gondolom, élet igazán érdekessé az “amíg” idején válik!

Tudom, hogy ennek a boncolgatása már jócskán túlmutat a reggelivel indított szituáción.

Valamiért mostanság többször találkozhatunk efféle megtapasztalásokkal.

Meg merem kockáztatni, ember nincs, aki ne élt volna át hasonlót akár a privátvilágában, akár azon túl.

Kommunikáljuk vagy sem, akkor is léteznek!

És hát létezik egy íratlan, de mégis kőbe vésett aranyszabály:

Segíteni, adni csak annak lehet, aki elfogadja!

Ennek tudomásul vétele, betartása nem oszlatja el ugyan a felhőket, a belső csatákat nem oldja fel, de jelentősen hozzájárulhat a hogyan tovább megtalálásában!

Részemről meg a bőséges habzsi-dőzsi reggelit követően itt az ideje a tegyek ellene, azaz érte…

Vagy akkor hogy is van ez?

Mindenkinek eseményekben bővelkedő szép napot kívánva elsőként - húzósan ugyan, de beleszorítva! - most próbálom a választ a mostanra már kissé kattogó kerekekeim hangjából kihallani!

2026.06.13