Gondolkozós percek egy fájó hír okán

Csaknem pontosan negyven éve történt - 1986 nyarán. Lánykám születése után, amikor újra munkába álltam, Edittől vettem át az osztályt.

A képen bizony hárman vagyunk, hiszen készültekor már várta a kisbabáját.

Annak a beszélgetésnek az emlékét őrzi, amikor összeültünk, hogy bemutassa a gyerekeket, tájékoztasson arról, hogy meddig jutottak el a tananyagban, szóval mesélt az általa “elindított” leendő osztályomról.

Rendkívül jó szakember volt!

Munkásságának hálás lehet - és az is! - számtalan tanítványa!

A másik nagyon konkrét emlékem - a számtalan együtt töltött munkanap, munkahelyi események mellett - ahhoz az időhöz kapcsolódik, amikor negyven év után elköszöntem az iskolától.

Ekkor kaptam tőle egy tüneményes kis piros alapon fehér pöttyös kotlit - a szóhasználat tőle! az “Ahányszor használom vagy kezembe kerül, jussak eszedbe!” mondat kíséretében.

Eddig is betartottam - időnként értesítettem is erről - ezután meg még inkább fogom…

Ugyanazon közéliskola padjait koptattuk.

Aktív életem három helyszínéből kettő közös helyen zajlott.

Őrzöm nagyon mély személyes beszélgetéseink, munkával kapcsolatos eszmecseréink emlékét.

A hír hihetetlen, megrendítő, fájdalmas, felfoghatatlan!

Legyen neked könnyű a föld!

Videó

2026.07.11.