Az unokám, aki egyébként a világ egyik csodája, ahogy mindenkinek a sajátja, és ez így van rendjén, mondjon bárki is bármit - ízzig-vérig fel van fegyverkezve korosztálya minden jellemzőjével, huncutságával. Pl. a lefekvést türelmi szintjét kicentizni, no és ebből azért ígéretesen konkrétan következik az ébredési szertartás véghez vitele is - jóllehet erre ők kitaláltak egy remek sorrendet: az ágyból a szófára vezet a csaknem csukott szemű közlekedés, és ott még lehet keresgélni, ébren van-e már, vagy csak egy rossz reggeli tréfa áldozata?
Szerintem pikk-pakkra megy a dolog!
Anyja némileg másképp gondolja - de őrá meg én emlékszem, milyen ébresztős szövegeket kellett improvizáljak anno.
Egyszóval tipikus gyerek ez a mi fiókánk is a maga nagyon szerethetőségével.
Egy konkrét esti példa.
A felszerelés - legyen az a tornazsák, ami az ő szóhasználatában "sport" vagy a "teniszbeg" - összekészítése az ő feladata.
Az ugye konkrétan megvan, ő sem úgy működik, hogy első "Gabri indulj fogat mosni, feküdni" hanyatt-homlok rohan is.
Tusolásnak korábban van ideje, ez egyféle szabály: teniszezésből érkezik hetente kétszer, abba pedig nem nehéz beleizzadni, így munkanapi itthoni létének rendre a fürdés az első programja.
Szóval később este párszor már hívta volna a fogkefe, de neki ez meg az - ami persze nagyon fontos volt mindannyiszor - csak eszébe jutott.
A "Te még mindig nem vagy az ágyban?" kérdés azért megtette a hatását - nyilván a hangsúly nem egy mellékes tényező!
Villanyoltás, beáll a csend.
Egyszercsak én már a szusziját "tanulmányozva" - azt gondoltam, hogy az Álom legyőzte a Harcost - ám suttogó hangja ütötte meg a fülem:
"Nagyi, mondod reggel nekem, sport?"
Na, most őszintén, létezik olyan Nagyi, aki erre bármi mást is mondhatna, mint mondtam én is?!
Egyébként meg nem akármilyen megtiszteltetés ilyen fontos szerepet betölteni, mint egy jegyzetfüzet, nem igaz?
Comments