top of page
jokulata5

Halottak napja



"Mit gyászolunk? hitet, szerelmet, Egy álomnál tündéribb valót. El nem csókolt csókot, százat, ezret, Bűnöst, hűtlent és vérforralót. Még ajkamon kisért illata S nem sodorja onnét el, csak a Vén halál maga. Ő cirógatja ma barna hajam. Halottak napja van." (Ölvedi László)



A halottak napja (latinul Commemoratio omnium Fidelium Defunctorum) keresztény ünnep az elhunyt, de az üdvösséget még el nem nyert, a tisztítótűzben lévő hívekért. Magyarországon a halottak napja fokozatosan vált a katolikus egyház ünnepnapjából – általános, felekezetektől független – az elhunytakról való megemlékezés napjává. Ezen a napon sokan gyertyát, mécsest gyújtanak elhunyt szeretteik emlékére, és felkeresik a temetőkben hozzátartozóik sírját. elesett hozzátartozók emlékezetére.



𝙎𝙯𝙖𝙠𝙖́𝙡𝙮𝙣𝙚́ 𝙉𝙖𝙜𝙮 𝙄𝙧𝙚́𝙣: 𝙁𝙚𝙝𝙚́𝙧 𝙩𝙖𝙡𝙖́𝙧𝙗𝙖𝙣


Anyám, Apám, Édes szülém Virágba borult Temetőben vár,

Ottan élnek, Ottan hálnak, S többé vissza Sosem jönnek már.

Mennykertjükben Járnak-kelnek Ők, S onnan nézve Vigyáznak rám,

Túl a síron, Túl az égen - Fehér talárban A fényben járnak már.

Idősúlytól Meggörnyedve Évek múltak - S nem múlik a gyász,

A sír felett Az emlékezet, Gyertyáimon lobogó Szeretetláng.



“Ma a halottak napja van! Nem a csüggedés merev fájdalmával, de a kegyelet meghatottságával lépünk e hantokhoz, s egy könnyet ejtünk... rájok, koszorú gyanánt... Ez a könny, mely beszivárog a rögökön át az életrehívó emberi akarat igaz csöppje... súgja meg a halottaknak valamennyink hívó üzenetét...” (Mikszáth Kálmán)



𝙂𝙖𝙡𝙡𝙖𝙞 𝙂𝙖𝙗𝙧𝙞𝙚𝙡𝙡𝙖: 𝙃𝙖𝙡𝙤𝙩𝙩𝙖𝙠 𝙣𝙖𝙥𝙟𝙖́𝙣


Láng lobban egy magányos hanton, mécsesnyi az emlék, oly halovány, sírkövön kuporgó nyughatatlan lélek imája csak sóhaj, ideje lejárt. Kínkönnye zápor, zápor mosta árnyék lobban a lángban, lassú táncba kezd, ezernyi a gyertya, ezernyi lángjában libegő lelkek - csak a szél neszez.

Zsongó sírkertben ezernyi ember ezernyi lélekre szórja panaszát, kínkönnye hull hantra, virágra, reszkető kezekben lobban a láng. Hideg az érintés, mégis-mégis érzi, halott az a lélek, az élőhöz ér, kínkönnye szárad, kéz simul kézbe... élő s holt lélek végül hazatér.


November 2-án gyertyákat, mécseseket gyújtunk elhunyt szeretteink emlékére. "Ehhez a szokáshoz azonban több népi hiedelem is kapcsolódik. Némelyik szerint ennek az a célja, hogy a világosban a „véletlenül kiszabadult lelkek" újra visszataláljanak a maguk sírjába, ne kísértsenek. Magyar területeken szokás volt, és ma is az a sírok megtisztítása, rendbe hozása is. Ilyenkor fel is díszítik a sírokat, virágokat, koszorúkat visznek az elhunytak tiszteletére. A néphit szerint azért kell megszépíteni a sírokat, hogy a halottak szívesen maradjanak lakhelyükben. Mivel sokáig úgy tartották, hogy a halottak ilyenkor hazalátogatnak, ezért sokfelé szokás volt, hogy számukra megterítettek, kenyeret, sót, vizet tettek az asztalra. Egyes vidékeken a temetőbe vitték ki az ételt, s a sírokra helyeztek belőle, a maradékot pedig a koldusoknak adták. Szeged környékén „mindönszentek kalácsa”, „kóduskalács” néven üres kalácsot ajándékoztak a szegényeknek. Székely népszokás szerint egész kemencére való cipót sütöttek, amelynek Isten lepénye vagy halottak lepénye volt a neve. Ezt kiosztották a templom előtt gyülekező szegények között.

Egy néphit szerint, aki virágot szakít a sírról, azt elviszi a halott. Az égő gyertyát nem szabad más sírra tenni, mert annak a halottnak a bűne, akinek a sírjáról elvették, átszáll a másik lelkére. Többfelé úgy tartották, hogy Mindenszentek és Halottak napja közti éjszakán a halottak miséznek a templomban, és amíg a harang szól, hazalátogatnak szétnézni. Ezért minden helyiségben lámpát gyújtottak, hogy az elhunytak eligazodjanak a házban. Erre a hétre munkatilalom is vonatkozott. Nem volt szabad mosni, meszelni, a földeken dolgozni, mert mindez bajt hozhat a ház népére."

Szeretnék még egy verset bemutatni! Valaki így írt róla:

"Hinnünk kell abban, hogy tényleg így van, és ahogy emlékeik belénk vésődtek, úgy ezzel a verssel együtt kellene belénk vésődjön. Ez a vers tele van csupa bátorító, pozitív szavakkal a fájdalmak gyógyírjára!"





𝙂𝙮𝙚𝙣𝙜𝙚 𝙄𝙡𝙙𝙞𝙠𝙤́: 𝙉𝙚𝙢 𝙝𝙖𝙡𝙩𝙖𝙢 𝙢𝙚𝙜!


Nem, nem haltam meg. Csak egy angyal csókolt meg. A csókkal elrepültem. Elvette terhem, Szabad lettem. Nem, nem haltam meg. Attól, hogy nem látsz, még élek, Csak már semmitől sem félek. Keress meg szívedben, ott hajózok ereidben. Nem, nem szűntem meg. Úgy biztos nem, ahogy gondolod. Érzed ezt a finom őszi illatot? Az ősz én vagyok. Nem, nem tűntem el. Ne halott emberként gondolj rám! Csak nézz az égre fel, Felvettem csillagruhám. Nem, én nem haltam meg. Csak már emlék vagyok. Esténként a széllel keringőt táncolok. Ablakodon holdfényként pihenek meg. Nem, nem felejtelek el. Árnyékként követlek napodban, Visszatérek hozzád álmodban. Leülök ágyad szélére, Benézek a lelked mélyére. Nem, nem hagytalak el. A kis bizsergés én vagyok, Arcodra mosolyt cirógatok. Nem, nem mentem el. Ott vagyok minden fában. Szemedbe örömöt csaló Minden pislantásban. Nem, nem mentem el. Maradok, míg akarod, Füledbe szeretetet suttogok, Míg elhiszed nekem, Hogy a mindenségben én veled egy vagyok.




2021.11.02


1 view0 comments

Recent Posts

See All

Comments


bottom of page