"Kiemelhetsz egy embert a szülőföldjéről, de a szülőföldjét sohasem emelheted ki az emberből." (Siddhartha Mukherjee)
Jelen posztomra készülőben találkoztam Pődör György Szülőfalum című versével (munkásságáról a Wikipédián is olvashatunk):
Emlékeim hozzátapasztanak, mint fecskefészket falhoz a sár. Nemcsak adatként hordozom - életfogytiglan - szívemben meleg házait már. Itt kerestem először az igazam, a helyem, s őrzi talán még a fal - az első gyanútlan - írásjelem. Maradtak bennem a gyermekkorból célok és okok, most torkomban felgyűlnek szorongatón rétek, kakukkos páskomok. Akáctövisként szúr belém egy-egy emlék-szilánk: kivágva kedves körtefánk, régen lehullott az utolsó szilva már... A homokbánya gödre is furcsán összement, mégis, minden porszeme, mint cement köt ide. Várnak még a sírok is, emlékek, felsíró kis fecskevágyak, a ház, s a gyermekkori meleg ágyak...
„Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent…” Egyáltalán tud-e a létezéséről? Az itt élőknek, az elszármazottaknak is - minden örömével, nehézségével együtt - szívünk csücske.
Azt gondolom, érdekes lehet a kívülálló szemével láttatni egy-egy helyet... mi az, ami például megragadhat egy-egy erre járót.
Ma ezt mutatom meg Rozványi Dávid írásainak tükrében.
Hajnal Imre nyugalmazott tanár helytörténeti kutatásainak eredményeképp pedig még több megtudható a mi vidékünkről. Ezúton is köszönet és hála neki áldásos munkásságáért!
"Ó, szülőföld! Nem egyébért teremtesz te bennünket, mint hogy rád bízzuk a szívünket. El nem kerülhetünk, akárcsak a sorsunkat, s bárhová sodornának bennünket, ahol először láttuk meg a bölcső magasából, mintha hanyatt vágtak volna, aztán a négyszemű kis ablakokból, oda vonzol azokra a madárkeserűfűvel benőtt udvarokra, amelyeken először léptünk rád mezítláb, ahol megismertük melegedet, megéreztük ereinkben mérhetetlen erődet." (Vaszil Zemljak)
2022.02.01
Σχόλια