A helyismeret, helytörténet az emberről szól elsősorban. Arról, hogy miként, hogyan éltünk, élünk, és talán egy kicsit a jövőről is, hiszen a múlt mindig ott van a jelenben és a jövőben, a jövőben pedig mindenkor felismerhető a múlt bölcsessége. Ez a tudományterület kapocs a történelemhez és szinte minden tudományághoz.
Az ezen a területen tevékenykedők valami olyan értéket teremtenek, amelynek van egy nagyon fontos jellemzője: a személyes kötődés. A jelenben végzett nem kevés munkával egyfajta hidat teremtenek a múlt és a jövő között.
November elseje, Mindenszentek napja van. Ez a római katolikus főünnep, az üdvözült lelkek emléknapja és a megdicsőült egyház napja, amelyet az egész keresztény világban ünnepelnek. Mindenszentek a diadalmas egyház napja, ilyenkor (és halottak napja alkalmával is) szokás elhunyt hozzátartozóink sírját rendbe tenni.
A régi idők, a régen élt emberek, hagyományok, történések emlékének megőrzésében igen fontos szerep jut a helytörténésznek.
Mai alkalommal Rendhagyó könyvbemutatóm vendége Hajnal Imre, aki megjelent köteteivel sokat tett a szülőföld, a lakóhely, azottani intézmények, az egykori iskola, a helyi kápolnás temető múltjának feltárásával a szűkebb környezethez való érzelmi-értelmi kötődésért, a hajdani örökség és a mai eredmények megbecsüléséért. Ezekről beszélgettünk vele.
Hangolódásképp előbb egy történet szépirodalmi munkái közül:
Hajnal Imre: HUZIGARÉTES
Fodor József, a falu postása, ahogy minden nap is tette, délután egy óra tájékában érkezett az Árpád utcába. A nagy, bőrből készült táskája a vállán lógott, abból kerültek elő a kézbesítendő csomagszállítók, pénzes utalványok, az ajánlott és sima képeslapok és levelek.
A fehér kuvasz kutya már előre jelezte, hogy a postás közeledik. Más volt a kutya ugatása, ha ismerős érkezett a ház közelébe, csak vakkantott egy párat. Míg ha idegen közeledett, veszett csaholásba kezdett, a deszkakerítésre ugrált közben. Nagyszüleim ritkán kaptak levelet, most azonban ezen a délutánon Jóska bácsi bekiabált a gang ajtaját megnyitva:
- Juli néni! Levél érkezett, Jöjjön, vegye át!
Nagymamám csodálkozva nézett a postás felé, látta, hogy kúppertát fog, s közben az járt a fejében, ugyan ki és miért írta a levelet. Jóska bácsi gyorsan átadta a borítékot- és Isten áldja búcsúzással - már sietett is a férfi kerékpárjához. Nagymama a konyhába lépett, elővette a pápaszemét, megnézte a boríték hátoldalán olvasható feladót, s széles mosollyal mondta:
- Kisfiam! Nagyapád egykori kenyéradójától érkezett a levél. Mindjárt felbontom, elolvasom és megtudom, hogy mit írtak.
De szerettem volna tudni, hogy mit jelent az, hogy kenyéradó, meg nagyapám hogy kerül egyáltalán említésre. Nagymamám a konyhaasztal fiókjából kivett egy hegyes kést, a boríték ragasztásához illesztette, és akkurátus mozdulattal, a kés segítségével kinyitotta a kúppertát és kivette a levelet. Közelebb húzódtam hozzá, hogy lássam az írást.
Nagymamám lassan, félhangosan olvasta a sorokat, melyből megtudtam, hogy a hét végén, szombaton délután vendégek érkeznek. Kíváncsian kérdeztem, kik és honnan jönnek. Nagymamám csak röviden annyit mondott:
- Te még meg sem születtél, amikor nagyapád egy Püspökiben élő család gazdaságában kerülőként dolgozott. Nagyon szerették, a munkáját elismerték, megbecsülték. Az egykori kenyéradója és felesége érkezik, hétvégén a délutáni hajóval.
Valamit így már megértettem, hogy mit jelent a kenyéradó szó. De fogalmam sem volt, hogy kik lehetnek a bejelentkező vendégek. Még csak szerda volt, így a hétvégéig a napok a megszokott módon teltek.
Péntek délután egy nagy kakas, egy tyúk és két, jól megtermett nyúl élete ért véget. A koppasztásban, a nyúzásban én is segítettem. Szombat reggel anyai nagymamám a szokásosnál is korábban ébredt.
Engem is felkeltett. Rögtön feladatot kaptam, a kemencéből a vonóval húzzam ki a pernyét, vigyem a kertbe, a többihez, készítsem konyhaajtó mellé a fűteléket, a rőzseköteget, a csutkaíziket és a nagy kas szalmát. Mire mindent odahordtam, és a konyhába értem, nagymamám fején már egy - csak a sütkérezéshez használt - kendőt láttam, a ruhája elé pedig egy kötényt kötött. A nagyasztalt ketté nyitotta, amit egy nagyméretű fehér abrosszal leterített, és egy tálba lisztet, tojást és egyéb anyagokat helyezett. Kérdően tekintettem felé, s megkérdeztem:
- Mi készül, milyen süteményt süt?
- Rétes lesz, mákos, túrós, almás. De menj a konyhaasztalhoz, ott a mákőrlő, daráld le a mákot!
Szót fogadtam, egy fanyelű kanállal az asztal sarkához erősített darálóba szórtam a mákot, s ütemes mozdulatokkal daráltam. Közben nagymamám csak úgy, félhalkan ezt mondta felém:
- Kisfiam, ma délután megérkeznek a vendégek. Addig sok dolgom van, a rétest ki kell sütni, a tyúkból levest főzni, a kakasból pörköltet készíteni, a nyulat a kemencében megsütni.
Már nyújtotta is a kezével a rétestésztát, az asztal körül egyenlő vastagságúra húzta, huzigálta a tésztát,/innen a huzigarétes!/ majd olajjal, egy kenőtoll, kenőecset segítségével „megszentelte”, s rárakta az ízesített almát, túrót, mákot és a terítő segítségével felgöngyölte, ezek után bádog tepsikbe helyezte. Aztán a kemence felfűtése kezdődött, ahol nekem is dolgom volt, a konyhába be kellett vinni a gangra már odakészített fűtőanyagot. A kemencében már lángolt a szalma, pattogott a rőzse, amikor nagymamám megszólalt:
- Kisfiam! Nem tudom, mennyien érkeznek a vendégek. Ezért te ebből a rétesből addig nem kapsz, amíg a vendégek jól nem laknak. Vagy már olyan nagy, hogy ezt megértsd!
Felém sem fordulva már a berakott sparhertbe is begyújtott és a platnira egy nagy fazekat helyezett, azt a vödörből megtöltötte vízzel és a tyúk húsdarabjait, a zöldséget, a sárgarépát, a különféle, fűszereket, a sót is belerakta, egy másik lábasba pedig a tyúkpörkölt alapanyagait helyezte. A felfűtött kemencébe kerültek vastepsibe szépen egymás mellé helyezett rétesrudak. A nyulakat a megfelelő helyeken beirdalta, foghagymával, füstölt szalonnával tűzdelte, befűszerezte.
Közben az én gondolataim már máshol jártak.
Belsőleg lázadtam! Én, aki kora reggeltől serénykedek, nem kaphatok a rétesből, csak majd, ha a vendégek jóllaknak! Ki tudja, milyen étvágyuk lesz! Majd felfalják az egészet! És akkor nekem nem marad semmi! Nagymamám levette a kemence száját, benézett, látta, hogy a tepsikben a rétesrudak szépen kisültek, egy nagy ruha segítségével kiszedte onnan, majd a konyhaajtó elé, a gang kövezetére helyezte, hogy hadd hűljenek. Nem tudni, hogy honnan támadt bennem a gondoltat, az első tepsibe belenyúltam és egyrúd túrós rétest megmarkoltam és futottam a szalmakazal felé, ahol úgy, forrón nyelkedtem. Nem törődtem vele, hogy süti, égeti a számat, csak faltam.
Egy pár pillanat múlva nagymamám hangját hallottam. A szokásos módon, istent emlegetve, hangosan keresett:
- Gyere elő! Ki engedte meg, hogy egyél a rétesből! Nem megmondtam, hogy majd csak akkor kapsz, akkor ehetsz, ha a vendégek megérkeztek és jóllaktak!
Azzal a kezében lévő villát felém hajította. Eltalált, de én azzal nem törődtem. Csak ettem tovább. Nagymamám végezte tovább a dolgát, a vendégek is megérkeztek, számomra idegennek tűnő öltözékben. A férfi vendég térdéig érő nadrágban, bakancsából a térdéig érő zokniban vagy harisnyában, a nő fején pedig kalap. Eddig még csak férfiak fején láttam kalapot. Remélem, ízlett nekik a rétes, mert nekem nagyon, bár jó összeégette a szám.
Másnap reggel a korai hajóval elmentek a vendégek, maradt még a rétesből, nagymamám is megbékélt. Megsimogatta a fejem, egy tányéron mákos, diós, túrós rétest nyújtott felém. Csak megkaptam a munkadíjamat!
Én pedig azóta is, ha nálunk rétes készül, vagy a boltok vitrinjében rétest látok, eszembe jut gyermekkorom réteses kalandja a huzigarétesről és a nagyszüleimhez érkező vendégekről.
Ezek után javaslom, hogy indítsunk egy bemutatkozással!
2023 augusztusában lesz 50 éve, hogy családommal Tiszaörsre költöztünk.
A helyi iskolába helyeztek a Hortobágy széli Kócsújfaluból - ahogy akkor mondták népgazdasági érdekből. Az új helyen új kihívások vártak. Az úttörőcsapat vezetésével, majd igazgatóhelyettesi feladattal bíztak meg.
Új, kísérleti munka részese lehettem, először Tiszaigar és Tiszaörs könyvtárának és művelődési házának tanácsi szintről való koordinálását, irányítását kaptam feladatul, ami rövidesen kiegészült Nagyiván közművelődésének szervezésével is.
Az 1984-ben megalakult Általános Művelődési Központokban /Tiszaörs, Tiszaigar, Nagyiván/ az iskolai és a közművelődési egységek együttműködését irányítottam közművelődési igazgatóhelyettesi beosztásban. 1987-ben a Tiszaörsi Általános Művelődési Központ igazgatójának neveztek ki. Az ÁMK-t rövidesen új feladatkörrel bővítettük, intézményünk felvállalta a felnőtt lakosság szabadidőssportjának a szervezését. Vezetőimtől nagy önállóságot kaptam. Munkásságom fontosabb eredményei: tornaterem, művelődési ház építésében közreműködés, óvoda teljes felújításának koordinálása, a 10 osztályos iskola bevezetése, szakiskola létrehozása, helyi zeneiskola - hangszeres zenei oktatás megszervezése, helyi vizsgarendszer kidolgozása és alkalmazása, az intézményi demokrácia feltételeinek kimunkálása és alkalmazása / ÁMSZK-szék, az intézmény önálló gazdálkodásának biztosítása. Nyugdíjba vonulásom előtt szaktanári munkát végeztem.
Példa rá a fenti Huzigarétes novellád, hogy a szépirodalomba is kirándultál már, javarészt azonban a helytörténet területén tevékenykedsz. Hogyan lettél te egy település krónikása?
Valóban. A megjelent könyveimben az olvasók találkozhatnak szépirodalmi alkotásokkal is, elbeszélésekkel, emberi sorsok bemutatásával. Ezekben az írásokban tiszaörsi emberek a hősök”, akik életét különféle nehézségek gátolják, de ők leküzdik ezeket, példát mutatnak embertársaiknak. A megyei lapunk, a Néplap tudósítója lehettem. 1975-től a fontosabb tiszaörs, tiszaigari, nagyiváni történésekről adtam hírt, melyek mindegyike megjelent az újságban. 2007-ben alakult meg a Facebookon a Tiszaörsiek Baráti Társasága, melynek közel 1600 tagja van. Tiszaörs lakóit, valamint a községből elszármazottakat tájékoztatjuk a falunkban történő fontosabb eseményekről hírek és fotók formájában.
Miből áll a te helytörténészi tevékenységed? Hogyan közelítesz egy - egy témához, tulajdonképpen az érdekelne pár gondolat erejéig, hogy mi a munkamódszered?
Helytörténeti információimat a későbbi felhasználás érdekében cetlire jegyzem, témakörönként borítékolom, és mikor sorra kerül az adott téma feldolgozása, akkor előveszem az aktuális témakört tartalmazó borítékot. Írásaimhoz folyamatosan gyűjtöm a fényképeket, számítógépemre több ezer fotót mentettem el, melyet tiszaörsi lakótársaimtól kaptam, vagy saját felvételeim. A könyveim teljes anyagát én készítem elő nyomdába kerülése előtt. A feljegyzéseimet felhasználva gondolatban megfogalmazom a tartalmat, a témához tartozó fotókat előkészítem.
Mesélj, kérlek megjelent műveidről!
Írásaim többsége helytörténeti kutatásom eredményeként jött létre. Tiszaörsön nagyon sok olyan ember élt, él, akik életútjának a bemutatása példaként szolgálhat a jelen és az utókor embereinek. Mindig is érdekelt, érdekel, hogy községünkben hogyan jöttek létre az intézmények, a gazdasági egységek. Nem kevés időbe telt ezek történetének a felkutatása. 10 évnyi időt töltöttem a levéltárakban, hogy írásaim szakszerűek legyenek, pontos információk alapján készülhessenek. Eddig hét könyvem jelent meg nyomtatásban.
Milyen pluszokat adott neked ez a különleges elfoglaltság, maga az írás?
Az egyes írások elkészültéhez komoly anyaggyűjtésre volt szükségem. Emberi kapcsolataim úgy alakultak, hogy a tiszaörsi emberektől sok információt kaptam, amit műveimben fel is használtam. Írásaim megjelenésének ajándéka, hogy érdekes emberekkel ismerkedhettem meg. Megjelent könyveimet bemutattam Tiszaörs lakóinak, és a szomszédos települések érdeklődő olvasóinak. Tiszafüred város önkormányzata elismerte munkámat, TISZAFÜRED KÖZMŰVŐDÉSI DÍJÁT vehettem át. A Szolnok Megyei Verseghy Múzeum pályázatán írásom első helyezést ért el.
Ezekhez az eredményekhez gratulálok! Kérdezlek még további terveidről.
Készül a FÉL ÉVSZÁZAD TISZAÖRSÖN címmel egy tanulmányom. 1973-től napjainkig terjedő időszakot ölel fel a készülő könyv, melyben falunk életének fontosabb eseményeit mutatom be. Bizonyára érdekli majd az olvasót, hogy mi – miért- hogyan, milyen céllal, milyen hatalmas munkával jött létre - legyen az kereskedelmi, oktatási, közművelődési, gazdasági vagy egyéb létesítmény. Továbbra is gyűjtöm az anyagot a napjainkban az itt élő és tevékenykedő személyek bemutatására, a népszerű TISZAÖRSI PORTRÉ folytatásához.
S ha már 7 a könyv, legyen még egy hetedik kérdés is! Van-e remény, hogy az általad elkezdett óriási munkának a családon belül is legyen folytatója?
Két fiam előtt is ott a példa, hogyan lehet az embernek nyugdíjas napjait olyan tevékenységgel tölteni, hogy aktív éveik után is lehessen, tehessen a köz javára.
Az unokákban (akik mindkét nemet képviselik) talán nagyobb esélyt látok erre!"
Köszönöm a beszélgetést! Jó egészséget, további sikereket kívánok!
A szó elszáll, az írás megmarad.
2022.11.01