Jenei Gyula
- jokulata5
- Jan 7, 2022
- 2 min read
𝑈𝑔𝑦𝑎𝑛𝑎𝑧𝑜𝑛 𝑘𝑜̈𝑧𝑒́𝑝𝑖𝑠𝑘𝑜𝑙𝑎 𝑡𝑎𝑛𝑎́𝑟𝑎𝑖𝑡, 𝑝𝑎𝑑𝑗𝑎𝑖𝑡 𝑘𝑜𝑝𝑡𝑎𝑡𝑡𝑢𝑘 ℎ𝑎𝑗𝑑𝑎𝑛𝑎́𝑛. 𝑃𝑎́𝑙𝑦𝑎𝑣𝑎́𝑙𝑎𝑠𝑧𝑡𝑎́𝑠𝑢𝑛𝑘𝑎𝑡 𝑖𝑙𝑙𝑒𝑡𝑜̋𝑒𝑛 𝑖𝑠 𝑣𝑎𝑛 ℎ𝑎𝑠𝑜𝑛𝑙𝑜́𝑠𝑎́𝑔.
𝐾𝑒𝑑𝑣𝑒𝑠𝑒𝑘! 𝑀𝑎𝑖 𝑣𝑒𝑛𝑑𝑒́𝑔𝑒𝑚 𝐉𝐞𝐧𝐞𝐢 𝐆𝐲𝐮𝐥𝐚!
𝐋𝐞́𝐠𝐬𝐳𝐨𝐦𝐣 𝑐í𝑚𝑢̋ 𝑘𝑜̈𝑡𝑒𝑡𝑒 2020-𝑏𝑎𝑛 𝑗𝑒𝑙𝑒𝑛𝑡 𝑚𝑒𝑔. Í𝑚𝑒 𝑎𝑧 𝑎𝑗𝑎́𝑛𝑙𝑜́:
„az elején sokan mondogatták, divat volt mondogatni: a járvány után nemcsak más, de jobb lesz a világ. emberibb. mintha lehetne mérni a jóságot mérlegen vagy centivel. pedig a görögöktől is tudhatjuk, az ember nem jó, csak csodálatos. más fordításban: a sok szörnyű csodafajzat között a legszörnyebb.”
𝐹𝑒́𝑙𝑒𝑙𝑒𝑚 𝑐í𝑚𝑢̋ 2012-𝑏𝑒𝑛 𝑝𝑢𝑏𝑙𝑖𝑘𝑎́𝑙𝑡 𝑣𝑒𝑟𝑠𝑒 𝑟𝑒𝑚𝑒𝑘 𝑘𝑜𝑟𝑟𝑎𝑗𝑧, 𝑟𝑒𝑛𝑑𝑘í𝑣𝑢̈𝑙 𝑚𝑒́𝑙𝑦 𝑏𝑒𝑛𝑦𝑜𝑚𝑎́𝑠𝑡 𝑡𝑒𝑡𝑡 𝑟𝑎́𝑚:
az iskolában énekóra lesz mozgalmi dalokkal, kint lucskos télvég vagy koratavasz, fázós, alacsony ég alatt megyek haza. anyám éppen főz, én meg benézek a kamrába, ahol nagyanyám lakik. vagy mondjam inkább: nagyanyám szobájába? a befőtteket, zsírosbödönöket is ott tartjuk, egyiket teli lesütött oldalassal, s ott sorakoznak a polcokon az almák, gyérülő halmazban ráncosodnak egész télen, s a végére rohadás pöttyözi őket, hogy már csak kompótnak lesznek jók. szóval, bekukkantok majd nagyanyám szobájába, aki ott fekszik az ágyán hanyatt, pedig nagyon púpos a háta. csodálkoznék, hogy nem gurul az oldalára, de csodálkozás helyett megrettenek, mert nagyanyám nyitott szájjal fekszik, s nem hortyog, nem is lélegzik. közel megyek hozzá, s tudom: meghalt. kint lapos, esős ég, bent még meleg a vaskályha, a szívben kocsonyás félelem: figyelem nagyanyámat. kiszámolom majd, hány évet élt, és remegek. a konyhában anyám megkérdi, mi bajom. kimegyek az udvarra, ott bóklászom, aztán megint be nagyanyámhoz. nézem, aztán ki és újra be. közben hazajön apám, de neki sem mondom meg, hogy meghalt az anyja. nyolcéves lehetek. vagy kilenc. sohasem láttam még halottat. nagyanyám arca ráncos, szája tátva. egyetlen törött foga van csak elől, egy fogcsonk. nem mintha látnám majd, csak tudom. pedig milyen szép fiatalasszony az esküvői fotón, úgy hatvan évvel korábban! csönd lesz majd, mint a fényképen. kint ólálkodik a tavasz, bent rohadnak az almák, s néha, titokban felbontok egy üveg befőttet, s az egészet befalom egyszerre. de akkor eszembe se jutnak a befőttek. kimegyek, bemegyek, hallgatok. várom, hogy történjen valami: észrevegyék a szüleim, hogy meghalt nagyanyám. vagy már tudják? telnek az órák, a félelem állandósul. megszokom majd talán, de mégis folyton arra gondolok. aztán egyszer, amikor megint nagyanyámat figyelem, hogy nem lélegzik, egyszer csak kinyitja majd a szemét, s megkérdi: hány óra van, kisfiam? ijesztő lesz, mint egy horrorfilm, persze akkor még azt sem tudom, hogy létezik horrorfilm. csoda, hogy bele nem halok az ijedségbe! aztán eltelik a gyerekkor, felnövök majd, nagyanyám pedig nem öregszik, mert hajlottabb már nem lehet, több ránc sem fér el rajta, de azért elzsörtölődik még velünk vagy tizenöt évig. s amikor majd meghal, nem nézem meg arcát a ravatalon.
𝐻𝑒𝑡𝑖 𝑧𝑒𝑛𝑒́𝑚 𝑘𝑒́𝑡 𝑖𝑔𝑒𝑛 𝑡𝑒ℎ𝑒𝑡𝑠𝑒́𝑔𝑒𝑠 𝑓𝑖𝑎𝑡𝑎𝑙𝑡 𝑓𝑒́𝑚𝑗𝑒𝑙𝑒𝑧. 𝑂̋𝑘 𝑎 𝐂𝐚𝐫𝐏𝐄𝐃𝐈𝐆𝐧𝐞𝐦.
𝐻𝑜𝑛𝑙𝑎𝑝𝑗𝑢𝑘 𝑠𝑧𝑒𝑟𝑖𝑛𝑡 „𝑠𝑧𝑜̈𝑣𝑒𝑔í𝑟ó𝑖𝑘” 𝑒𝑔𝑦𝑖𝑘𝑒 𝐽𝑒𝑛𝑒𝑖 𝐺𝑦𝑢𝑙𝑎.
𝐻𝑎𝑏 𝑎 𝑡𝑜𝑟𝑡𝑎́𝑛, ℎ𝑜𝑔𝑦 𝐷𝑎𝑟𝑖𝑛𝑘𝑎́𝑛𝑎𝑘 𝑒́𝑠 𝑍𝑜𝑙𝑖𝑛𝑎𝑘 𝑖𝑠 𝑣𝑎𝑛 𝑘𝑜̈𝑡𝑜̋𝑑𝑒́𝑠𝑒 𝑎𝑧 𝑒𝑙𝑒𝑗𝑒́𝑛 𝑒𝑚𝑙í𝑡𝑒𝑡𝑡 𝑔𝑖𝑚𝑛𝑎́𝑧𝑖𝑢𝑚 𝑣𝑎́𝑟𝑜𝑠𝑎́ℎ𝑜𝑧.
𝐴𝑗𝑎́𝑛𝑙𝑜𝑚 𝑚𝑖𝑛𝑑𝑎𝑛𝑛𝑦𝑖𝑢𝑘𝑎𝑡 𝑠𝑧í𝑣𝑒𝑠 𝑓𝑖𝑔𝑦𝑒𝑙𝑒𝑚𝑏𝑒!
2021.06.22.
コメント