Elmúlt heteim egyikének jó indításában ismét a mozi kapta a főszerepet. Topválasztásom a Mel Gibson és Sean Penn főszereplésével készült az „A professzor és az őrült” című film volt.
A történet alapja az Oxford English Dictionary születése: ez volt az első olyan szótár, ami nem csak a szavak jelentésével törődött, hanem kialakulásával is, az egyes szavakat úgy kezelve, mint az emberiség kollektív tudattalanjának művészi alkotását.
"Dr. James Murray, az Oxford English Dictionary szerkesztője többéves levelezést követően 1896-ban úgy dönt, meglátogatja a szótár legtermékenyebb és legprecízebb önkéntesét, aki mintegy tízezer szócikkel, idézettel és példamondattal járult hozzá a 19. század egyik legnagyobb intellektuális vállalkozásának elkészítéséhez. Az önkéntes, bizonyos William Chester Minor, a levelezési címe alapján a Broadmoor Elmegyógyintézet lakója a berkshire-i Crowthorne falucska közelében. Murray gyanútlan, úgy vélte, a magának való különc, aki egyetlen oxfordi fogadáson sem jelent meg, bizonyára az intézet egyik dolgozója. Érkezése után már épp hálálkodni kezdene az igazgatónak, amikor az közli vele, hogy nem ő, hanem az egyik ápolt küldte a számtalan levelet.”
Közben persze feltűnik egy eléggé lehetetlen helyzetből kibontakozó szerelmi szál – innen jegyzetem címe.
Érzelmileg, történelmileg, sokat adó, remek jellemábrázolásokat felvonultató, helyenként a borzalmakat is nagyon valósághűen ábrázoló film, ajánlom megtekintésre!
Tervem mára ugyan egy, a képversekről szóló poszt volt, de egyszerűen nem tudtam említés nélkül hagyni Dr. James Murray moziját. Hát persze, hogy próbáltam keresni egy lehetséges közös nevezőt a kettő között. Arra jutottam, hogy ez maga a szó.
A professzor elképzelésével - nevezetesen, hogy a szótár ne csak a szavak jelentésére legyen egy-egy definíció, hanem a szót, mint művészeti terméket határozza meg – laikus szemmel nézve - remekül egybecseng azon versírók szerzeményeivel, akik művei a szavakon túl, vizuálisan is szolgálják a tartalmat, így azok egyféle művészeti alkotásokká is.
"A képvers olyan alkotás, amely az irodalom és a vizualitás eszközeivel egyaránt él: nem vers, a szó hagyományos értelmében, hiszen képként jelenik meg, de nem is kép, mert betűkből, azaz szövegből épül fel. Egyszerre több is, kevesebb is mindkettőnél. Vagyis a befogadásakor mindkét szempontot egyszerre kell érvényesíteni." (NKP.HU)
Ejtsünk pár szót a képversek kialakulásáról!
Jóllehet ez a versforma XX. századi találmánynak tűnik, valójában szinte egyidős az írásbeliséggel: már az ókori görögök is gyakran úgy írták le a verseiket, hogy a szövegkép annak tartalmára utaljon. Ők még elsősorban geometriai formákat használtak.
S bár az ókor óta ismert költészeti műforma, irodalomtörténeti jelentőségre csupán a 20. században tett szert, Guillaume Apollinaire munkásságának köszönhetően.
Ezen irányzat hazai követői is ismertek. A teljesség igénye nélkül szeretném megemlíteni Kassák Lajost, Weöres Sándort, Tandori Dezsőt, Nagy Lászlót, Juhász Ferencet, Petőcz Andrást.
Március 8-a lévén az alábbi videóval (melynek megszólítottjai ugyan egy bizonyos kor felettiek, de bízva abban, hogy nagyon sokaknak megadatik megtapasztalni ezt az időszakot is), valamint Géczi János virágával köszöntsük a lányokat, asszonyokat, egyszóval a nőket!
2022.03.08
Comments