"Kedélyem nemigen függ az időjárástól. Derűm és borúm ennenmagamban rejlik." - vallja magáról Pascal szavaival.
Vassné Kökény Éva vagyok, Kecskeméten élek. 2009-ben (már nyugdíjasként) kezdtem írni; verseket, rövid, prózai írásokat, vegyest. Írásaimat Kökény Éva néven publikálom. Minden írásos megszólalásom a megélt múlt és a jelen - az árnyékok és a fények – hangulat-lenyomatai. Eddig négy önálló kötetem jelent meg, számos antológiában szerepelnek verseim, a Kláris Irodalmi-Kulturális folyóirat gyakorta, az Agria irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat több alkalommal közölt verseimből, írásaimból. Tagja vagyok a Bács-Kiskun Megyei Írók, Költők baráti körének, valamint a fővárosi Krúdy Gyula Irodalmi Körnek.
Ahogyan a természeti szépségektől, boldogságtól, szerelemtől, egy rám ható, szép zenétől, vagy épp csalódástól megihletődtem, írásaimban ezeket az érzéseket megörökítettem, úgy a világunkat fenyegető riasztó jelektől, a félelemtől is tollat kellett ragadnom, fel kellett emelnem a szavam, hiszen ahogy pl. Edmund Burke fogalmaz: „A rossz győzelméhez nem kell más, csak az, hogy a jók ne tegyenes semmit.” Nekem más eszközöm nincs. Ahogyan a koldusokról, a menekültekről, a terror cselekmények hatásáról, a háború fenyegetéséről, borzalmairól, béke iránti vágyból is születtek verseim.
A „Nem akarok félni”, az „Ima az úton lévőkért” , vagy a „Felhők” című verseim egy-egy borzalmas terrortámadás híre és szörnyű fotói láttán szakadtak ki belőlem. (A Felhők című vers konkrétan a 2015-ös kenyai Garissa város egyetemén és kollégiumában történt vérengzés hallatán: „(…)Most nem magamat, /nem sorsomat siratom, /a világ távoli sarkára, /sok síró anyára gondolok,/ aki már hiába várja haza/ az okos lányt, a fiút,/ értelmetlen gonoszság/ kiáltott háborút!/ Ártatlan fiatalok haltak (…) Most éppen Kenyában,/ de közel és távol, /s nem is oly messze/ a magyar határtól/ – tán kéjjel – /és minden éjjel/ és nappal /ember embert öl (…)” ) Egyetemista unokáim lévén – nagyon mélyen megérintett, szinte sokkolt ez a hír.
Most egész közel hozzánk dörögnek a fegyverek, emberek menekülni kényszerülnek, félnek, fáznak, halnak. És miért is? Ép ésszel fel nem fogható! Hallom és olvasom: “Ez nem a mi háborúnk!” De igen. ez mindannyiunk – az emberiség elleni – háború.
“(…)sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól.” (John Donne)
Comments