„A világ első Madarak és Fák Napja rendezvényt a párizsi európai madárvédelmi egyezmény alapján Chernel István, a híres ornitológus szervezte meg Magyarországon 1902-ben. Az ünnep hivatalossá Herman Ottó közreműködésével vált 1906-ban, amikor gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter rendeletben írta elő a Madarak és Fák Napja megszervezését minden iskola számára.”
Gyerekkoromban ilyenkor kigyalogoltunk a falunktól cca. 3 km-re lévő termálvizes gyógyfürdőnkbe, és ott töltöttük el az egész napot. Nagyon kedves emlék mind a mai napig. Egy kis fürdőtörténelem:
Faluról falura és a fürdő.
További érdekességek Hajnal Imre 2016-ban megjelent Morzsák című kötetében olvashatóak! Mai alkalomra olyan anyagokat hoztam, amelyek akár a nyári szabadság eltöltéséhez is ötleteket adhatnak.
Elsőként a madarak és fák ünnepéhez kapcsolódva idézem meg Szabó Ferencet, aki így vall magáról: „1966-ban születtem Lajosmizsén, Táborfalván élek. Az általános iskolát itt végeztem, középiskolába pedig Kecskemétre jártam. Általános iskolai irodalomtanáraimnak: Sevecsek Mihályné Erzsikének és Bodzsár Pálné Ági néninek köszönhetem az irodalom szeretetét. 1991-ben egy gyógyíthatatlan szembetegséget állapítottak meg nálam. Ez a betegség szerencsére elég ritka, de a vége mindig a teljes vakság. Jelenlegi állapotomban már csak a fényt érzékelem. Gyermekkorom óta szeretek olvasni. Szerencsére az informatika fejlődésének, a képernyőolvasó programok megjelenésének hála erről ma sem kell lemondanom. Verseket körülbelül három éve kezdtem el rendszeresen írni. Bár korábban is próbálkoztam, de azok inkább csak kezdetleges kísérletek voltak.
Addig amíg volt egy kis maradvány látásom a képzőművészet, a grafika sokkal jobban érdekelt. Miután már nem láttam rajzolni, másik műfajt kerestem magamnak: ez lett a vers. A költészet nekem az élet, melyet csodák, jelek és titkok alakítanak, és kézzelfoghatóvá teszi azt, ami számomra nem látható. Leginkább dallamos rímes verseket írok. Ez nem azt jelenti, hogy a más stílusúakat nem szeretem. Ritkán írok szigorú szabályokhoz kötött verseket. Ezért nem nagyon próbálkozom például a haikuval. A témaválasztásaim teljesen véletlenszerűek, arról írok ami éppen eszembe jut… Tagja vagyok a dabasi Gyóni Géza irodalmi körnek, melynek munkájából igyekszem aktívan kivenni részemet. Verseim, írásaim rendszeresen megjelennek az Alkotó címen megjelenő Irodalmi-Kulturális folyóiratban, valamint az irodalmi kör Facebook oldalán. Remélem, verseim az önök tetszését is elnyerik majd!”
Erdőben járni mindig csodás élmény, éljünk vele minél többször! A Tiszaigari Arborétum remek alkalmat nyújt ehhez.
Nem messze tőle pedig még mindig áll környékünk nevezetessége, a Mátyás király emlékét őrző tölgyfa, melynek Ézsiás Zsófia tollából származó meséje megtalálható a helyszínen.
Gyakran jutnak eszembe Petőfi Sándor szívet-lelket melengető szavai:
„Mit nekem te zordon Kárpátoknak Fenyvesekkel vadregényes tája! Tán csodállak, ámde nem szeretlek, S képzetem hegyvölgyedet nem járja.
Lenn az alföld tengersík vidékin Ott vagyok honn, ott az én világom Börtönéből szabadult sas lelkem, Ha a rónák végtelenjét látom...”
Február végén a nagyiváni Szent József Idősek Otthonában voltam irodalom foglalkozáson. Valami leírhatatlan élmény volt a lakók figyelme..ahogyan szemük felragyogott a valamikori iskolai éveikből maradt ismerős sorok hallatán… látni a kicsit bátortalanul mozgó ajkakat, ahogy mondják velem együtt Petőfi sorait!
Mai másik vendégem – és elnézést kérek, ne tűnjön udvariatlanságnak, hogy nem vele kezdtem – az a Horváth-Tóth Éva, aki "járt már nálam" korábbi posztomban. Eképpen vall magáról:
„Debrecenben születtem, de Hortobágyon teltek gyermekéveim. A szüleim, testvéreim mai napig szülőfalumban élnek. Három éve írok verseket, történeteket, még keresem a hangom. Az én Hortobágyom című versem egyik első írásom, még az útkeresés elején készült.” Ezzel együtt megindítóan mutatja be az ő Hortobágyát.
Éjfekete égen, mint gyöngysorról szóródott szemek, ékszerként ragyognak fent a csillagok. Szénaillatú szellő száll felém, s egy foszlott emlék tör elő, ahol gyermekként otthon vagyok.
Sárga tengerként habozva hullámzik a ménes, hátán a hajnali Nap tündöklő sugarai vágtatnak, számtalan patájának súlya alatt morajlik a kérges föld, fejet hajt a lila sóvirág a sárarany áradatnak.
Csillagpázsitos rétre fut fürjfiók után tekintetem, ezüstfehér gulya hever s kérődzik mélán nézelődve, körötte fuvallat port kever, magasba emel s elejt tulipánszarvak ágas erdejében játszva, kergetőzve.
Hangos csaholást hoz a szél messziről fülembe, fekete zsinóros szőrű puli fehér forgatagot terel, füttyent a juhász. Kampós botjának rézselyme opálosan fénylik, ahogy a déli Nap fényéből rálehel.
Fehér gólya gémes kútnak ágasán önfeledten kelepel, lent a mélyben, hűs víztükörben hasonmása ráköszön. Árvalányhajtincsek sora lengedezve hallgatja a délibábot, ahogy csalfán csábít találkára.
Csergetve pattan lóháton terelő csikósok karikás ostora, napszállta teríti vörös-arany bársonyleplét szikes pusztára. Pihenni tér, ki eddig serény, ébredez`, kinek nappal az alkonyat. Tüzet rak a jószágőrző is, ráterül csontos vállára éj dunnája.
Roppanva ég a hasáb, szikrát ereget a csillagos égre, vörösen izzik a bogrács, dolgos fát farag tűz fényénél a juhász. Szívem dobbanva sajdul. Emlékszem az ölelésre, mit tőletek kaptam megfáradt karotokba hazatérvén.
Szénaillatú csillagos ég alatt magam állok, dideregve könnyet hullajtok gyermeklelkemre. Édes, drága nagyszüleim! Hiányotok fáj. Hiába várom, az otthon melege nem borul már soha úgy keblemre.
Ott vagytok az ecsetpázsit szelíd susogásában, nádiposzáták csicsergő, alkonyi énekében, a sztyeppe ködös síkjából emelkedő fa magányában, minden ébredésben s mélyen, szívem rejtekében. (2019. június)
Idei osztálykirándulásunk színhelye volt hazánk eme gyöngyszeme az elmúlt héten. Mindenkinek ajánlom szíves figyelmébe a kilenclyukú híd megtekintését éppúgy, mint a pusztai kocsikázást, a lovasbemutatót szervező Mátai Ménes központ kínálatát!
Szekrényesi Judit: Tavasz a Hortobágy szélén
Most minden más lett. Végre fellélegzünk. Naponta látjuk, ahogy változik a táj. A zaklatott világ egyre nyugodtabb lett. A kalandozó lelkünk új utakon jár.
Nem megyünk most messze, mi ide születtünk. A Hortobágy szélén minden reánk vár. Görbeháza környéke csalogatóan szép. Láthatja mindenki, ki nyitott szemmel jár.
Nap mint nap látjuk, mennyit nő a búza. A megművelt földbe új mag került már. Tavaszi színek pompáznak a réten, Hív a természet, hogy részesévé válj.
A bagotai erdő nagyon barátságos. A zöldülő ágon ül egy kismadár. Pillangók követnek, vadkacsák repülnek. Egy megriadt fácántyúk fészkére talál.
Méltóságteljesen él a Bágyi erdő. Gyermekkori kalandok részesévé vált. Itt van a világnak valamennyi zöldje. A vadlesen a vadász épp egy prédát vár.
Őzgidák és bakok békésen legelnek. A nyuszika sem retteg, hogy ha minket lát. Bármerre is járunk, ismerjük e földet. Dédapáink vére az ereinkbe szállt.
Ó, ti zöldek, sárgák, rikítóan kékek. Az éledő tavaszról oly sokat meséltek. Letűnt évek alakjai velünk együtt járnak. Megmutatják értékeit e varázslatos tájnak.
Majzik Ilona: Hortobágyhoz
Fentről ezüstfolyó s puszta vagy, Hortobágy, mindened a semmid, tükröd a délibáb.
Csárdád falai közt mulatott sok betyár, kilenclyukú hídon hajtá el a gulyád.
Fátylat szőtt az idő bús betyárvilágra, árnyék mégsem vetül hídra, Hortobágyra.
Pusztád, lápod, sziked hona ős fajoknak, világörökségként dicsérsz magyarokat.
Büszke, szilaj méned, birkanyájad racka, szürkemarha csordád őrzi pulikutya.
Réti s osztrák zsályád ligetivel rokon, tarackbúza virít ősi kunhalmodon.
Perjének, csenkesznek löszlegelőd hona, szikes pusztád népe: kocsord s őszirózsa.
Kopár, szikes szélén csetka, sziki szittyó, ártered nád vizén szulák s szegfűbogyó.
Úszó hínár hátán fehér tündérrózsa, nászát üli éppen a kárókatona.
Kanalas gémednek halászcsőre kanál, darvad, ludad, gólyád rendre hazatalál.
Vércséd pockot hajszol, sasod vadászaton, csalódottan köröz a kerecsensólyom.
Lepke, tücsök, bogár futkos fűhátadon, goda, fülesbagoly fészkel tocsogódon.
Réce, szárcsa, szerkő, vöcsök, bölömbika, több száz védett fajnak vagy édes otthona.
Magyar hazánk éke vagy nekünk, Hortobágy, kilenclyukú hidad méltán a koronád. Hortobágy, 2010. július 13., Részlet "A gyúlnak a fények" című kötetből.
Végül filmajánló is a melegebb nyári napokra:
2022.05.10.
Commentaires