Márton Zsolt 1967-ben született Baján.
Saját bevallása szerint, a szemmel látható világ felszínessége és közönye vitte, űzte a művészet gyönyörei felé, míg végül váratlanul – a tudott és vágyott igazság nyomása alatt - költővé robbant. Egy igazán különleges kötetet tart kezében az olvasó, melynek egyedisége abból az egyszerű okból fakad, hogy ma, - a szabad vers korában – régi módú stílusa ellenére, mégis azt kell, hogy mondjuk rá: Költészet! A szerző, mintha az évszázadok mélyéről bukkant volna elő és felelne meg - lassan elfeledett vagy legalábbis ritkán művelt versformák által - egy jogos igénynek, az olvasóénak. Az átadás módja, az olvasóra gyakorolt hatása, a sokat bírált,, avittas ” stílus ellenére is megkérdőjelezhetetlen. Művei nem kifejezetten lírai indíttatásúak, realista jegyeket bőven magán hordozó, sokféle tematikájú alkotások. A helyenként nyers kifejezésmód feltűnés nélkül simul a mondanivalóba, nem sértve a láthatatlan határvonalakat. Valódi kuriózummal szolgálnak balladái, hiszen napjainkban született elbeszélő költeménnyel már alig-alig találkozni. Ahogy Bartos Endre fogalmazott: ,, Süt belőlük a megalkuvást nem ismerő szellemi önállóság…. …ezáltal fennen hirdeti, hogy alkotója nem áll be korunk ,,dekoratív szócséplői” közé.” / V. L. /
"Hozzád szólok ember, ki csendes órán e könyvet kezedbe veszed. Nem vagyok néked krónikásod, ki messze tájak üzenetét hozza, Én, a földi léten osztozom veled. Mit megéltem, emlék néked is, S emlékeim már megélted Te is. Voltam s vagyok a mindenből egy, Voltunk s vagyunk a mindennel egy!"
Márton Zsolt
Comments