Mi jár a fejemben? Elmesélem!
Ránézel a képekre, és azt gondolod - amit...nem befolyásolnálak, inkább írok:
Első dolgom - manapság - reggelente, hogy összekapirgálom a diófa ajándékait. Legyen az levél vagy maga a termés. Ez egy afféle tevékenység, amikor járhat az ember agya: részben, mert különösebb felkészültséget nem igényel a még "részbenebb", hogy az a ritka, amikor ezt a manővert egyszer egy nap kell végezni!
Szóval nem dől össze a világ, ha nem mindig nem ugyanabba az irányba húzod a levél - vagy a sima - seprűt!
Szóval gyűjtögetem a leveleket, a 3 szem diót, és az agyam még mindig az álmom hatása alatt, melynek kapcsán feltűnik egy tíz év körüli, na, jó, 11. éves - lévén 5. osztályos élethelyzetem.
Az időtájt volt a felsőtagozatos korosztálynak évente egy kötelező olvasmány, és abból olvasónaplót - vagy hogy is hívták- kellett vezetni, amiből aztán Zsuzsa néni megállapította, hogy nevezett gyermek megismerkedett-e valójában az adott művel.
Én esküszöm elolvastam, hiszen akkoriban is az irodalom volt az egyik "menekülési útvonalam" - habár ez ebben a megfogalmazásban talán nem is korrekt, mert az olvasás nekem nem a menekülés, hanem maga az élet volt.
Tehát volt a kötelező olvasmány, amit zanzásítanunk kellett, szóval pl. Molnár Ferenc szavait lefordítani az adott emberke nyelvére.
No, és ekkor jött be Édesanyám a képbe, aki rendkívül jó fogalmazási készséggel bírt, olvasni nagyon-nagyon imádott!
És egyébként is egész életére kihatott, hogy élete indításakor az égiek valahogy magára hagyták (ez egy olyan történet, amivel szintén tervezek foglalkozni, csak még nem igazán "állt össze".
Ma már azt is tudom, hogy az irodalomhoz való vonzódása, az, hogy remekül fogalmazott, szóval mindezek az Ő egyik sajátja volt. Momentán az időtájt én úgy gondoltam, ez minden felnőtt "jegye", hiszen felnőtt! Nos, tudjuk, közel sem így van!
Tehát azzal nem volt bajom, hogy a legények kalandjait "habzsoljam", a lejegyzésben azonban - Drága Banáné Zsuzsa néni, töredelmesen bevallom - volt segítségem!
És akkor visszakanyarodok oda, hogy sepregetem a diófaáldást.
Az agyam és egész lényem az éjszakai álmom hatása alatt, amit még akkor sem tudnék leírni, ha nagyon akarnék, annyi csavar volt benne.
Legyen annyi itt most szummázatul, hogy az olykor "beteg elme" - és ezt most azért nem teljesen "pejoratíve" értve - mi mindenre nem képes leglegyengültebb állapotában is - vagy talán épp azért!
No, és hogy mi volt az a bizonyos megfogalmazás, ami évtizedek mélyéből felugrott"?
"Lázálmában átéli a harcot és meghal!" (Mármint Nemecsek, de ezt szerintem mondani sem kellett volna!)
De mert mindez akkor jutott eszembe, amikor - hát örömmel konstatálhattam, mindenki másnak meg joga van azt érezni, amit... - csak részben igaz!
A kép és amelynek története, a hozzá kapcsolódó élet - és társadalmi helyzet annyi megválaszolatlan kérdésre ad magyarázatot!
Távolról nézve egyikőnk se választotta, hanem azoktól az időktől kapta!
Ember legyen, akinek sikerül ebből, sértetlenül és élve kikerülni!
Nem sokaknak adatott meg!
Ezzel együtt - mert ez számunkra elrendeltetett, éljük! Persze, hogy nem "sértetlenül"!
A kor osztály - plusz, mínusz 1 év, amit abból tudok igazán helyére tenni, hogy gyermekkoromban tízévesen volt utoljára ennyire rövid hajam - szóval a kor osztály korrekt, a könyvet a fényképész adta!
Comments