(Kép: Balkay László)
Még úgy fekszel le, hogy eddig túlélted az egyik megpróbáltatást, aztán reggel olyan hírre ébredsz, ami jóllehet ott volt a levegőben, mégis bíztál az elkerülhetőségében...aztán mégsem…
"A rossz hír szárnyon jár, a jó kullog." (közmondás)
A helyzet, amelybe az elmúlt héten kerültünk senkinek sem jó! Bevallom vagy sem, félelemmel tölt el. Küzdöttem ellene, de bizony csak felerősödött!
Ilyen helyzetben meg kell találni a másnapi hópihéinket..kell, hogy legyen valami, ami segít! Ilyenkor feltámad az igény a még több beszélgetésre. Jó esetben vannak körülöttünk, akikkel szívesen... vannak, akikkel tudunk...vannak, akik tájékozottabbak lévén szavaikkal megtámogatnak, megerősítenek. Minden ilyen ismeretségért hálásnak kell lennünk!
"És akkor, aki visszatérni bír, Csak visszatér megint a régihez.
A régi hithez, a régi házhoz - Ecsethez, tollhoz, kapanyélhez, És számon mit se kér, kit se átkoz." (Reményik Sándor)
S persze itt vannak a versek! Ma is több alkotást hoztam, közülük az első konkrétan megfogalmazza érzéseimet!
Nem titkolt célom is persze a figyelmet az alábbi szerzők munkásságára irányítani..rájuk, akik kortársaink - többekkel együtt, Reményik Sándor kivételével - a XXI. század költői!
Kökény Éva: Nem akarok félni!
Nem akarok, jaj nem akarok félni, durva, békétlen világban élni, előbb csak suttogok, majd kiáltok: Emberek! Tegyük élhetőbbé a világot!
Nem akarok, jaj nem akarok félni, éjjel-nappal folyton hátranézni, megrettenni, ha süvít a szél vagy ablakomhoz száraz ág ér.
Félelem nélkül szeretnék én élni, mit mondok unokámnak, ha kérdi, mit tettetek, hogy ide jutottunk? nem akarok gyűlölködők közt élni!
Nem akarok, jaj nem akarok félni, fenyegetést, rémségeket nézni. Gyűlölet, és zűrzavar helyett szeressünk, ültessünk fát, virágot!
Emberek! Tegyük jobbá a világot!
„Vassné Kökény Éva vagyok, Kecskeméten élek. 2009-ben (már nyugdíjasként) kezdtem írni; verseket, rövid, prózai írásokat, vegyest. Írásaimat Kökény Éva néven publikálom. Minden írásos megszólalásom a megélt múlt és a jelen - az árnyékok és a fények – hangulat-lenyomatai. Eddig négy önálló kötetem jelent meg, számos antológiában szerepelnek verseim, a Kláris Irodalmi-Kulturális folyóirat gyakorta, az Agria irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat több alkalommal közölt verseimből, írásaimból. Tagja vagyok a Bács-Kiskun Megyei Írók, Költők baráti körének, valamint a fővárosi Krúdy Gyula Irodalmi Körnek. Ahogyan a természeti szépségektől, boldogságtól, szerelemtől, egy rám ható, szép zenétől, vagy épp csalódástól megihletődtem, írásaimban ezeket az érzéseket megörökítettem, úgy a világunkat fenyegető riasztó jelektől, a félelemtől is tollat kellett ragadnom, fel kellett emelnem a szavam, hiszen ahogy pl. Edmund Burke fogalmaz: „A rossz győzelméhez nem kell más, csak az, hogy a jók ne tegyenek semmit.”
Nekem más eszközöm nincs. Ahogyan a koldusokról, a menekültekről, a terror cselekmények hatásáról, a háború fenyegetéséről, borzalmairól, béke iránti vágyból is születtek verseim. A „Nem akarok félni”, az „Ima az úton lévőkért” , vagy a „Felhők” című verseim egy-egy borzalmas terrortámadás híre és szörnyű fotói láttán szakadtak ki belőlem. (A Felhők című vers konkrétan a 2015-ös kenyai Garissa város egyetemén és kollégiumában történt vérengzés hallatán:
„Most nem magamat,
nem sorsomat siratom,
a világ távoli sarkára,
sok síró anyára gondolok,
aki már hiába várja
haza az okos lányt, a fiút,
értelmetlen gonoszság
kiáltott háborút!
Ártatlan fiatalok haltak!”
Egyetemista unokáim lévén – nagyon mélyen megérintett, szinte sokkolt ez a hír. Most egész közel hozzánk dörögnek a fegyverek, emberek menekülni kényszerülnek, félnek, fáznak, halnak. És miért is? Ép ésszel fel nem fogható! Hallom és olvasom: “Ez nem a mi háborúnk!” De igen! Ez mindannyiunk – az emberiség elleni – háború. “(…)sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól.” (John Donne)"
Én csak félek nem tudom, milyen az ha ölnek búvóhelyet keresni minden menekültnek a józan ész és sötétek csatája miatt a szív összeszorul, remeg vészjósló szirénák vijjogó hangja a fülünkben cseng én csak félek.
Ki adja ki a parancsot, hogy ember embert ölhet ki védhet meg saját magunktól ha nem lesz emberséged?
További kapaszkodókat keresve jutottam el valakihez, aki hitének köszönhetően járja útját, így ahhoz fordul, akit "Kérdése" megválaszolásra legméltóbbnak tart!
"A hit egyszerre bizonyosság és állandó keresés is." (Suenens bíboros)
Rozványi Dávid: Kérdés
Gyilkos eszmék cifra ruhákat varrnak, s az ártatlanság mezébe öltöznek, majd csontban és vérben fürödnek.
Mindig új színek jönnek, szeretet álcájú gyűlölet, már gondolatunk és vágyunk sem szabad,
csupán csak paprikajancsik vagyunk a sátán farsangján. Mindenki a jogról beszél, és elveszi mások jogait, békét hirdet és háborúba kezd, ordítva a maga igazát.
Ha sír – saját fájdalmát könnyezi, más kínját könnyedén lesöpri: az én-tudat hajt világkereket.
Valahol csodállak Istenem, hogy nem fogy el türelmed mikor az emberre nézel: mérsékleted ad nekem reményt.
Rozványi Dávid, solymári katolikus író, költő. Boldogságbolt c. kávémeséjét már idézték itt az Art'húron, ezért nagyon nem kell bemutatni. Prózai írásai mellett ismertek versei is, a Kérdés címűről eképpen mesélt: "Emlékszel, hogy a háború kitörésének napján beszéltünk. Ebből a beszélgetésből született meg a vers: a konkrét érzéseket és a háborúk örök logikáját akartam megírni. Mert akik a történelem urainak tartják magukat, valójában csak bábok, mert csak egy felsőbb, vagy jobban mondva, alsóbb hatalomnak engedelmeskednek..."
"A háborúban minden megtörténhet. Ebben hasonlít a békére." (Gabriel Laub)
Egy mélyen megérintő alkotás Takács László Háború című verse:
Sikátorok meggyalázott ős köveit koptatom, fájó csend ül a sokat látott, kopott tűzfalon. Keserédes homályt fakaszt a fekete éj, egy elhalt sikoly immár megnyugvást remél.
Hallom a csendben nyögések elhaló zaját, látom még a bántottak megfagyott mosolyát, és amint az arcokon megül a fájó rémület, csak a lámpák pislogják haldokló fényüket.
Minden lépés után fájón kong a szürke kő, vajúdva sír a kínok közt megrekedt idő. Bűnös ez a világ itt, immár nagyon beteg, halni járnak csak ide a megcsalt kísértetek.
Kezek nyúlnak a reményvesztett, éjfekete mázba, rémült arcok könyörögnek a hűvös éjszakába. Meghallgatásra várnak égbe kiáltott, szép imák, mivé lett itt e földönfutó kegyetlen világ?
Tankok szabdalta utcák görnyedten nyögnek, valahol egy őrült szavára bolondok esküsznek. Temetők árkában széttépett elhervadt koszorú, hát ismét itt egy értelmetlen rohadt háború.
Sikátorok meggyalázott ős köveit koptatom,
savas eső csorog a meggyalázott házfalon. Indulok némán és megcsalva elcseszetten Vajon hol jár ilyenkor az a szerelmetes Isten.
Takács László így vall magáról:
"Rólam annyit érdemes tudni, hogy 66 éves vagyok már nem dolgozom. Régóta írok verseket de csak az utóbbi időben van arra időm hogy publikáljam is. Több online oldalon is elérhető vagyok. Van pár elismerésem, díjam. Antológiákban is szerepelek. Pályázatokon indulok. Röviden most ennyi. Gyűlölöm az erőszakot, a háborút. Talán ez ihletett meg most is. Bárcsak ne kellett volna erről írnom!
"Megbocsájtás nélkül nincs jövő." (Desmond Tutu)
Megint más előretekint, soraival a további létet kutatja!
Hogy itt, ezen a felületen munkatársunk is, az még inkább jelenléte mellett szól!
Malejkó Norbert: Ha megbocsátani lehet
Ki fog bocsánatot kérni a háborúkért? az elesettekért, a meggyalázott anyákért, az árván maradt gyermekekért? Ki fog bocsánatot kérni az emberiség vérben ázó teljes történetéért?
A föld, amely a tettesek csontjából virágot nevel? A szél, amely széthordta bűnös leheletüket? Nem. Ha megbocsátani lehet, mindezekért bocsássátok meg nekem.
"A vers keletkezéséhez először is el szeretném mondani, hogyan gondolkodom. Egyrészt amikor valamit látok, tapasztalok, vagy érzek, akkor a mögöttes tartalom kezd el belőle rögtön érdekelni. Mintha folyamatosan hátrébb lépnék az eseménytől. Aztán még hátrébb lépek, egészen addig, ameddig lehet, és onnan visszatekintve szemlélem. Az esemény szubjektivitása kezd kiszélesedni. Egyre jobban érthetővé válnak a mozgatórugók. Az időhorizont is kiszélesedik és a pillanatban tapasztalt dolog mögött meglátom az időtlent. Azokat a mozzanatokat, amelyek a változó események mögött változatlanok maradnak. Párhuzamok, folytonos ismétlődések, mintázatok tárulkoznak fel, és a dolgok érhetővé válnak. Ez egy kifelé történő kiszélesedés. Másrészt ugyan abban a pillanatban egészen belehelyezkedem az eseménybe – akaratlanul – és azonosulok vele és megélem. Ez egy befelé történő beszűkülés. Ez a két dolog egyszerre és párhuzamosan történik. A konkrét ukrán-orosz háború kapcsán egyrészt pl. eszembe jut, hogy az agresszió milyen mélyen elválaszthatatlan része az embernek. Keveset beszélünk róla, hogy az elmúlt 5000 év története ennek a belső, mély erőnek a folytonos történése. Vagy a nagy birodalmak kialakulására és bukására gondolok. Másrészt az elesett katonában egyúttal siratom a gyermeket, amelyet a hazája felnevelt, az anyját, aki elveszítette, a feleségét, az árván maradt gyermekét, és mérhetetlen mennyiségű könnyet látok az arcokon, remegő testeket, egy országot, amelynek több generációjának munkája megy most kárba. Ugyanakkor bizodalom van bennem, hogy helyre áll a világ rendje, a jó végül győzedelmeskedni fog a rossz fölött, s valami nagyobb, az ember számára fölfoghatatlan igazság mégis létezik. Az első verseimet 13 évesen írtam egy ifjúsági irodalmi táborban Szegeden. Serdülő kori szerelmes versek követték, aztán bezárkózás, és csönd, sokáig sűrű csönd. Közben folytonos szemlélődés, alapvető létkérdések felé fordulás, és egyszer váratlanul, a semmiből ömleni kezdtek a versek. Néha olyan gyorsan, hogy alig bírtam leírni. Azóta is így van ez. Nyolc megjelent és hat kiadásra váró kötet megírása után sem vagyok ura a verseimnek. Akkor írok, ha érzem, hogy jönnek a szavak, s hogy mi lesz belőle, arról fogalmam sincs. Nem tudom, mi történik az alkotás fázisában. Azt érzem, hogy ezek a versek az olvasókért születnek, hogy magukra ismerjenek és felismerjék az ember és a világ létezésének csodáját." Malejkó Norbert
"Az igazi és tartós győzelem a béke, nem pedig a háború győzelme." (Ralph Waldo Emerson)
Napjaink történéseit ismerve fájó az összegzés, de egyelőre azt kell mondani: Nincs új a nap alatt!
Végh Attila dr.: Van új a Nap alatt?
Leszakadt a Világ, s véle a Nap. Felperzselt mindent, a Föld egy nagy maszat.
Nincs itt már semmi, se könny, se fájdalom, nincs már mit tenni, elhalt a szánalom.
"Te tetted ezt, ember!" Szólna a felirat. Hol van, ki leírja? Megszűnt az akarat.
Leszakadt a Világ, az Élet meghasadt. Elhalt a Remény, "nincs új a Nap alatt".
"Idén már 57 éves leszek (Uramatyám, hogy telik az idő!), de ami állandó, hogy 15 éves korom óta írok verseket kisebb nagyobb intenzitással és kitartással. 2006-ban Útravaló, 2007-ben Mindennapi Bölcselmeink címmel jelent meg haikukból álló kötetem, idénre tervezem első verseskötetemet. Megtisztelőnek tartom, hogy Tünde jóvoltából verseimet nem csak olvasni, de hallgatni is lehet, verseim ajánlom mindenkinek, akiknek ebben a mai, rohanó és feje tetejére állított világban még maradt kedve olvasásra." (Végh Attila dr.)
"Sajnos a helyzet fájdalmas, de reménykedjünk a legjobbakban!" - így fogalmazott Klotz Mária Gyásznap című verse kapcsán.
rém-iszonyat, galád látvány, korom, füst, szikra, kátrány, száll a vatta-csipkés légbe, a habos felhő-kékbe.
só-könnyfakasztó döbbenet, fekete, harc-háborús rettenet, szégyen-embertelen cselekedet, óvóhely nyújt menhelyet.
támadás, bomba, katasztrófa, mérget injekcióz jövő-dalodba, ördög-dallamot muzsikál, nem a humánum dominál.
tank-fájdalom, jaj de fájlalom, hadiállapot, fegyver-bántalom, menekülés, sajnálat, szánalom, nem segít, csak ima-irgalom.
bömböl a düh-tehetetlenség, hullik a halál-veszteség, harangot kondít a némaság, könnyezi szenvedés tébolyát.
éj-gyászos, vér-koszorús nap, fekélyes, beteg kórlap, vajon mit hoz a holnap? békét kérünk, békegalamb.
Istenünk, állítsd meg a gazságot, szüntesd meg a vadságot, gyógyítsd meg a világ lelkét, tisztítsd meg a káosz szennyét!
"Pedagógia és írás – meghatározzák az életemet, kéz a kézben járnak, kiegészítik egymást, örömet okoznak.
A körülöttem levő világ apró pihéit, de óriás bombáit is imádom beszippantani, zörejükbe ámultan beleremegni. Közben elmélázom azon, milyen jó, hogy felfoghatom, magamévá tehetem azokat. Egy kiáltás a távolból, egy harangkondulás, vagy épp a közelből egy üvegreccsenés, talán egy lágy suttogás, mindig felvidít. Az is lehet, hogy elszomorít. Egy biztos: hatást váltanak ki. Egy madárfütty trillája, vagy egy mennydörgés durranása, egy lágy eső piánója, vagy az autóduda kellemetlen robaja –mind-mind az élet részei, ezért jó ezeket hallgatni, magamban érzékelni. Egy jó festmény mondanivalója, sőt a muzsika hangjai is hatnak, de még mennyire! Átjárnak, mint a napfény! Mint a levegő! Ha meglátom, milyen csodálatos egy kép színvilága, cselekménye, fényei, formavilága, vagy meghallom, milyen fölbemászóan szólnak egy zene hangfoszlányai, és építenek libabőr-ívet a lelkemben, egyből beindul bennem a mozgás, a ritmus, a képi látás, a verselési vágy! Hát így születnek a saját, zene és képek hatására írt verseim. A szavakkal játszani jó, a lélek számára megnyugtató!
Nyolc könyvem jelent meg eddig, ebből kettő német nyelven (Claus Klotz und seine Dichtung, Stufen), négy magyar nyelven (Fent és lent, Apeva-cserepek, Szerelmes napló, Évszakfüzér), kettő kétnyelven (Adventi nyitogató, Új Adventi nyitogató). Jelenleg az ER-MA-Art projekten dolgozom, Farkas Ervin festőművész képeire írok verseket, amelyből közös kiadványt szeretnénk kiadni.
A Gyásznap c. versemet egy tragikus esemény váltotta ki, nevezetesen az orosz-ukrán háború kezdete." Klotz Mária
"Uram, Uram, legyen elég!" (Dévai Nagy Kamilla)
Amennyiben hallgatásra is van kapacitás, ide kattintva elérhetőek a fenti alkotások videóváltozatai.
2022.03.01
Comments