Gondolkozós percek október tizennegyedike kapcsán

Fűtési idényben számomra az ágymeleget elhagyva reggelente a kandalló egyszálgyufás üzemmódba hozatala az első.
Közben a gondolataim jönnek - mennek!
Egy számomra nagyon fontos ember 1946-ban ezen a napon született. Ő anyukám öccse, Gyurka.
Egy ember, akinek hiányát lehetetlenségnek tűnik elfogadni, max. együtt élni a tudattal, hogy nincs.
Rengeteg kedves élményem kapcsolódik hozzá!
Ő volt az, aki ugyan már kamasz fiú volt, de a kis fakocsimban nem restellt száguldozni velem a kezdetleges járdán - a szülők és szomszédok óvó kiáltozását is figyelembe véve, pontosabban figyelmen kívül hagyva, mert hát a kedvezményezett kacarászva élte meg azt!
Ő volt, aki első fizetéséből egy barna gombócokból horgolt sapkával és egy piros-kék, mindkét, oldalán használatos dzsekivel ajándékozott meg.
Ő volt az is, akivel negyvenöt éve aranyos esetünk történt.
Ma már nem is igazán lényeges, kit mentünk látogatni a piros Skodájával, és mert útba esett a település, ahol egykori barátja élt, megálltunk náluk.
A háziak rendesen meglepődtek, mi több talán még meg is botránkoztak!
Hiszen az a lány - akire Imréék emlékeztek, mint Gyurka szíve választottjára-, közel sem az én paramétereimmel bírt! Engem meg 7-8 éves koromban láttak, talán csak egyszer.
Számunkra evidens volt minden, de ők egész más köztünk lévő kapcsolati állapotot feltételeztek.
A zavart pillantások, amelyekkel illettek, máig eszembe jutnak: a ki kicsoda megfejtése ugyanis egészen az elköszönésig váratott magára...
Ő volt aki tanult szakmáját illetően kovács, s a valamikori Gépállomáson - a Ganzból hazatérve - Falcsik Dezső bácsi irányítása alatt elsajátította, gyakorolta azt a szépségesen nehéz munkát, majd lett a "vízműves".
Azután ő volt az, aki az első, már családként "levezényelt" disznótorunkon - mert akkoriban ilyesféle családi programok is voltak! - annyi szeretettel tudta nézni az én mindenben lében kanál - ott épp a töltött káposzta készítésen túllévő életfolytatásomra!
Családszerető, hihetetlenül szép lelkű ember hírében állt, szerették sokan.
Ő volt, akit hosszú-hosszú éveken egyetlen Tünde névnapon és augusztus 24-imen nem lehetett megelőzni köszöntést illetően.
Igen, lehetne folytatni a felsorolást, ami persze igazán csak számomra érdekes.
De beszélni is olyan jólesik róla!
Gyurikám, most is leírhatatlanul hiányzol!
Legyen áldott az emléked!
"Te nem szeretted a szomorúságot, inkább az élet napos oldalát nézted.
Ezért a születésnapodon megpróbálok nem sírni, hanem mosolyogva emlékezni rád – pontosan úgy, ahogy te is szeretted volna.”
2026.10.14.

Comments