Tóth Árpád: Egy pad elégiája
Én pad vagyok, és sok a bánatom,
Egész pad lényem belekábul,
Elvégre kérem, bár fábul faragtak,
Én se vagyok egészen fábul.
A Nagyerdőn most, tetszik tudni,
Tavaszodik, s engemet kitettek,
S most rám ül boldog és boldogtalan,
Nett nők és kevésbé nettek.
A nők miatt még nem is volna baj,
De urak miatt tör a frász ki,
A minap például rámdült szerényen
A kecses és molett Révi Náci.
Sőt nemcsak rám ült, hanem rám is állt,
És tartott önmagának egy beszédet,
A frázis-hasznosításról
Szavalt ott egy pár rettentő szépet.
A frázis szerinte az a Hortobágy,
Amit egyedül hasznosítni szabad,
Figyelmesen hallgatták Nácit
A tücskök s bogarak a pad alatt.
Aztán amikor elment Náci,
Jött oda nekem a nőegylet,
Rámült és így szólt: most divat a zsúr,
Tartsunk hát mink is egyet.
Gyerekek, félévtől lefelé
Dsiggeltek rajtam s kupléztak emellett,
Öreg, viharvert pad vagyok,
De bevallom: pirulnom kellett.
Hej, bajos, nagyon bajos az élet,
Furcsa a világ így tavasz fele,
Most nyit a gyerekzsúr s Náci s a szerelem,
Az ember megbolondulhat bele.
Somebody Somebody: Szívem üres padján...
Szívem üres padján
szótlan foglaltál helyet,
egy pillanatig mosolyogtál,
majd csendben sétáltál
el.
ha összetolnék
két padot talán mellém
férne bánatom (Imre János)
Kopott, zöld padra
hull, rozsdás falevél. Jön,
érkezik a tél.
(Osvát Ágnes - A Bulevárdon 3.)
Nem is gondolná az ember, mennyire élnek körülötte a tárgyak…
2023.02.07.