Gondolkodós percek - Két palacsinta közt…

Ma és holnap nincs iskola, mert fogadópercek vannak.

Ez nagyjából abból áll - és hát egykori pedagógász mivoltomnak különösen tetszik, ezért hírelem is itt -, hogy a gyerekkel foglalkozó pedagógus, a szülő(k) és a diák egyszerre vannak jelen az értékelés ideje alatt, mindenki szól(hat), kérdez(het).

Esetünkben ez még speciálisabb lett, mert a lányom épp Lausanne-ba utazik egy előadást tartani, a vőm épp repülőn - így ebből kimaradt, van viszont még három másik konferenciahívás, amikor ő is be tud csatlakozni-, Gabri pedig itthonról jelentkezett be.

(A helyzeten még “pikánsít”, hogy az egyik hívás közben megérkezett a töltőállomást szerelő úriember, akivel elkerülhetetlen pár szót váltani!

Na, de az az én pár szavam kevés egy efféle manőverhez. Google translate, imádlak!)

Visszakanyarodva a a fogadóórához: ketten már mondhattak volna olyat, ami esetleg indokolttá tehetné, de egyelőre még nem kell mogyorópálcát keresni!

Majd látjuk, hogyan is lesz a többiekkel történő eszmecsere után!

Amikor kettesben vagyunk - és hát tényleg csak kettesben, mivel Atzouki csütörtök lévén a foglalkoztatóban-, teljesen egyértelmű, hogy palacsintával indul (és időnként folytatódik is) a nap!

Egyszer elém került egy cikk arról, miért van, hogy a nagymamák rendre palacsintával kedveskednek unokáinknak?

A kérdésfeltevés is sületlenség, így az ottani konklúzióra sem emlékszem…

Azt viszont konkrétan és rendíthetetlenül tudom, hogy legyen reggel 7, délután 2 vagy este 9 pont akkora örömmel bűvészkedek a tűzhelynél, mint kevés más esetben!

Megjegyzem, ahogy szerintem a legtöbb nagyi is eképp érez/tesz!

De nem áll ez messze az anyukáktól sem - ez meg a megtapasztalásom - legföljebb a menüben mutatkozik némi eltérés!

És hát már csak “hogy-nemár”, ha közben a nebuló is olyasmit tesz le a közös asztalra, amit zömében kedvelnek a hozzátartozók! (Annyit azért csak engedjünk meg neki, hogy gyerekkorában tegye meg a gyerekekre jellemzőket!)

Legyen szépséges a csütörtököd is!

2025.11.06.