pirospipacs

"Semmit se tekintsünk befejezettnek, ha még valami tennivaló maradt." (Carl Friedrich Gauss)

Adott egy régesrégi ismerős, akinek szavait egykor faltuk, és ezt senki el nem tagadta volna.

Eltelik valamennyi idő, és sorai szembejönnek…majd kiderül, hogy felhagyott az írással, festéssel, fotózással!

A(z) (f)elismerés tettért kiált!

Ma egy olyan VALAKI alkotásait hoztam, akit rendkívül nagyra tartok.

Ismeretségünk közel húsz évre nyúlik vissza. Fogadják/fogadjátok szeretettel Nagy Ilona alkotásait, James Norbury szavait:

„- Mi lesz, ha olyanokkal találkozom, akik nem kedvelnek engem, vagy azt, amit csinálok? - Muszáj továbbmenned az utadon. Inkább őket veszítsd el, mint önmagad.”

Nagy Ilona: Fénycsavargó

Még mindig fognám s tartanám a fény pillangó testét lágy tenyeremen, s egy szárnycsapásra sorsom köpenyén, hogy az csak lenge fénykabát legyen,

s amikor lopva arcomra tapad, feléledek és önzőn létezem, szorítom miként zsákmányát a vad, ám egyre kúszik, s üres a kezem,

mert csalafinta, kóbor fény csupán, egy csavargó, ki fenn jár a hegyen, beszökik reggel, s elmegy délután, s mire elhinném, túl van mindenen.

Nagy Ilona: Örök szerelem (részlet)

A Föld szemérmesen és odaadóan vár, csalánzöld gyepruhában, jázmin illattal. Avarbarna teste erotikát sejtet és meleget ont. Már érzi a Nap hevét, s mélyében felizzanak a rózsavörös parazsak. A Nap lassacskán megérinti, lágyan végigcirógatja lankáit, miközben a Föld egyre szorosabban vonja magához.

Ilyenkor a felhők lelassulnak, a völgyek elcsendesülnek, a színek elhalványulnak... Már csak a virágok ontják bódító illatukat. Estiszellő éppen portyára indul, s andalító dallamát titkon még rájuk borítja, mint egy hatalmas vattapaplant.

Ekkor a Nap még egyszer felizzik, a Föld átforrósodik, s érzéki csókjukból apró, színes szikrák pattognak vissza az ég aljára. A Nap már nem ballag tovább, s egy pillanatra a Föld is megszűnik forogni, mert számukra itt megáll az idő, s már nem is érdekli őket, hogy mit csinálnak az éjjeli égbolton a Hold és a csillagok…

Nagy Ilona: Valahol elvesztettelek… Talán írhatnék most ezerszínű nyárról - mint csitri kislány, örökké álmodó -, de már csak régmúltak halk hattyúdalától ring a ladikom. Lassul a vén folyó… Pedig a felhők még bolondul szaladnak, s tán találkoznak is olykor félúton, ahol nádasokban szerelmek susogtak kacéran vöröslő, buja alkonyon. Hisz most is aranyban ring a búzatábla, a papírsárkány nevetve égig ér, s a réti fűben virágillatba zárva egy kacagó szellő új álmot ígér. A tücskök még mindig vígan ciripelnek, mikor csendbe izzad hanyatlón a nap, mézédes gyümölcsöt érlelnek a kertek s porcelánrózsaszín szegfűcsokrokat. Látod, írhatnék most ezerszínű nyárról, hogy milyen is lehetne mostan, veled, de ez is csak egy kósza sóhaj a mából mert egyszer, valahol elvesztettelek… (Törékeny utakon)

Nagy Ilona: Csendhangom... (részlet)

Hazafelé már fehéren sütött a Nap. Ezek már őszi sugarak - állapította meg, amint kilépett az utcára.

Nem volt szomorú, csak éppen nem volt boldog. A meleg szélben halkan zörögtek a fák levelei, s gyöngyszemként csillogott rajtuk a sovány napsugár. Miközben ballagott, észre sem vette mennyien járnak körülötte. Nem nézett az emberekre, csak a fákra és a virágokra, mert azok még tündököltek. Apró madárka trillázott az egyik ágon, s purcsinka virított a járdakövek réseiben. A legtöbbnek lemenőnap-sárga színe volt. Szereti ezt a színt, mert annyira meleg. Lávavörös, hajnalvörös, mandarinsárga és királysárga keveredik benne.

Az otthonhoz közeledve még felnézett a bermudakék égre, s meglóbálta vállán a táskáját. Hazaérve kavart egy kávét, bekapcsolta a számítógépet, s elindultak ujjai a billentyűzeten, miközben szemeit lassan és némán kristálytisztára mosta egy patak vize...

Nagy Ilona: Mesélj...

Mesélj, milyen ébredni reggel,

ha párnádon érzed illatát,

és megtalálod a napmeleggel

együtt, ahogy a fény a fát,

s amikor féltőn int utánad,

ha messze mész el, ha nem leszel,

szemén látszik-e mint őrli bánat

hiányodért… s ha érkezel,

tenyere selyme ad-e csendet,

kondul-e szívedben dalharang,

érzed, ő az, kit neked teremtett...