Költő, dalszerző és újságíró, a magyar gyermekirodalom klasszikusa. 1850. április 9. (Radnót, Szlovákia) — 1914. július 9. (Budapest)
Ki volt Pósa Lajos?
Ha ma tesszük fel ezt a kérdést bármely média műveltségi vetélkedőn, amelyen egyébként, ha az olvasmányélményekhez kötődő kérdésekre kell válaszolni, mindenki elbukik, akkor erre a kérdésre akár tíz megengedő választ is feltehetünk: senki sem fogja a helyeset megadni. Valójában ez így túl sommás ítélkezés, de alapvetően nem Pósa Lajos hibája, hogy kimaradt a magyar irodalmi köztudatból. A buzgó budapestiek, akik sze-retnek sétálni a Városligetben, úgy tudják: mintha egy szobor lenne valahol bent, természetesen falfirkával elcsúfítva. A szegediek talán hűségesebben emlékeznek, hiszen nemrégen avattak neki emléktáblát a Szegedi Nemzeti Színház aulájában, s ha Dankó Pista szobra előtt elmennek, talán eszükbe jut a cigányzenészen kívül maga a költő is.
Nyilvánvaló, hogy Pósa Lajos életműve nem tartozik a magyar költészet csúcsai közé, de nem is volna szabad teljesen kiejteni a magyar Parnasszusról. Érdekes, hogy az eltelt másfél évtizedben, amikor mindent és mindenkit kiadott a magyar könyvkiadás, akiről azt gondolta, hogy a régi rendszer politikai okok miatt eltiltotta tőlünk, Pósa Lajosra nemigen került sor. Barátja, Gárdonyi Géza minden gyengécske műve napvilágot látott, a Göre történetek tán még tucatnyi kiadásban is. Pósára nem igen figyeltek.
Egy-két kiadói érdekesség azért felsorolható így is, de ilyen hatalmas életműnél csak a felszín megkarcolását jelenti. Önállóan vagy válogatásban olvasható volt néhány műve: Egyszer egy királyfi, Bp. 1991, Árpád népe, Budapest, 2000, Magyarország Tündérország, Pósa Lajos ébresztése, Bp. 2005. Megjelent egy kis versválogatása 2003-ban Dunaszerdahelyen Tülökvár címmel, s napvilágot látott az Aranyábécé is. De többször megjelent Bartók Béla zenei összkiadásokban az a négy megzenésített Pósa vers is, amelyet Bartók ifjúkorában magának kiválasztott. Legutóbb pedig az újra feltámad diafilmen is, kiadtak egy Pósa versfüzért Tavaszkor címmel.
Talán ennyi az összes jelenlét a mai világban, s ez bizony nem sok. Ebből nem lehet megtudni, ki volt Pósa Lajos. Ebből nem lehet felmérni a csaknem fél évszázados költői termését. Ebből nem derül ki, mit válasszanak a szülőföld gyermekei, ha verset akarnak tőle olvasni vagy mondani. S ebből nem derül ki, ki volt ez az ember, aki körül olyan tömeges gyermekrajongás alakult ki, mint manapság egy-egy alkalmi médiasztár körül, azzal a különbséggel, hogy akkor a gyerekek őszintén s maguktól rajongtak érte és a gyerekek rajongásának a tárgya a vers, a magyar vers, a magyar irodalom volt. Ennek alapján nem könnyű, sőt lehetetlen Pósát visszahozni a magyar olvasói köztudatba. És felajánlani mindenkinek, minden olvasónak a lehetőséget: a versek alapján mérlegelje: kívánja-e Pósa Lajos műveit elhelyezni a könyvespolcán lévő kötetek közé.
Nyilvánvaló, hogy Pósa Lajos jelenkori megítélését két tényező határozza, vagy határozta meg. Az egyik mindenképpen Karinthy Frigyes paródiája. Az Így irtok ti című kötetben megjelent zseniális irodalmi paródia mindmáig kedvenc darabja az olvasóknak és az előadóművészeknek is. Karinthy valóban ráérzett a Pósa-i költészet lényegére, az egyszerűség, tisztaság, a leegyszerűsített ábrázolás könnyen utánozható világára. Tőle valóban messzire állt Pósa költészete, de ezzel együtt is, utánzása mégsem bántó. Csak éppen mindenki ennek hatására mond elutasító bírálatot Pósa költészetéről, annak lényegéről. Azaz nem olvassák, nem ismerik a verseket, nem tudják, miről szól, mit utánoz Karinthy verse, mihez viszonyítsák azt. Másodsorban megérthető az elutasítás maga is: 1945 után, egy kivételével, nem jelent meg a rendszerváltás időszakáig Pósa ver-seskötet. Nem mintha bármiféle politikai ellenérzés lett volna vele szemben, leszámítva, hogy bizonyára kispolgárinak tartották a megszülető új szocialista gyermekirodalommal szemben.
Persze Pósa sokkal több mit költő, vagy más is, mint költő. Mint minden alkotónak, az ő életműve is összetett. A versei mellé még két terület nyilvánvalóan felsorakoztatható. Az egyik: a szórakoztató zene. Hajdanán a cigányzenés szórakozás nemzeti családi program volt. Kávéházak, vendéglők nem lehettek el cigányzenekarok nélkül, amelyeknek reperto-árjában a magyar cigányzene legszebb darabjai kivétel nélkül megtalálhatók. Köztük Dankó Pista dalai, akit ma is az egyik, ha ugyan nem a legzseniálisabb cigányzenésznek ismer el az irodalom. Dankó Pista viszont több mint 300 Pósa Lajos dalt zenésített meg s lett ezekkel ő maga is híressé illetve segítette Pósát a halhatatlansághoz e vonatkozásban is.
A másik terület a leginkább maradandó, s ezt a szakirodalom egyértelműen megfogalmazza ma: a magyar gyermekirodalom megteremtésében játszott szerepe. Ha vannak Pósával foglalkozó jelenkori publikációk, költemények, úgy a magyar gyermekkönyv-történettel és pedagógiai történettel foglalkozó szakirodalomra lehet utalnunk. Az 1899-ben indított Az Én Újságom című gyermeklapja összetettségében, minőségében, alkotóiban egyaránt úttörő jellegű. Az addig nem létező, vagy korábban néhány tétova kísérlettől eltekintve, éppencsak próbálkozó magyar gyermekirodalmat ő teremtette meg. Ő adta a felismerést: a gyermekolvasók léteznek Magyarországon, nekik szükségük van más fajta irodalomra, gyermekirodalomra. Pósa lapja hatására sokan fordulnak e műfaj felé, költők, írók, ismeretterjesztők csatlakoznak hozzá, vagy válnak önálló nagy alkotókká e műfajban is. Hogy csak két nevet mondjuk: Gárdonyi Géza és Móra Ferenc e lapban találja meg a gyermekolvasókhoz vezető utat. S van még valami, ami Az Én Újságomat nélkülözhetetlenné teszi a kortársak számára: alapvető eszmeisége, a hazaszeretet.
Péter László irodalomtörténész, akit nem lehet vádolni mérhetetlen Szeged szeretete ellenére sem elfogultsággal, egyértelműen szögezi le: „Pósának helye volt és van Szegeden a magyar művelődés történetében.” Egyik írásában ő maga is felsorolja Bródy Sándor és Kosztolányi Dezső elragadtatottságát és reális ítélkezését, de felsorolja mindazokat is, akik nem írtak Pósáról összefoglaló irodalomtörténeti művekben, vagy nem vették fel egy versét sem antológiákba, pedig kellett volna. Ő közli Bartók Béla kottás füzetének a bortóját is, amelynek címlapján ez olvasható: Bartók Béla: Négy dal Pósa Lajos szövegei-re. Ez a négy vers: Őszi szellő, Még azt vetik a szememre, Nincs olyan bú, Ejnye! Ejnye! Ez természetesen nem jelenti Pósa feltétlen elfogadását, de jelzi, hogy aki akarta, a sommás elutasítás helyett talált magának, művészetének, érdeklődésének megfelelő, megőrzendő rész vagy részeket a költő életművéből.
Commentaires