Gondolkozós percek a szilvafa kapcsán

Tegnap, pont amikor indultam Gizuhoz lőttem az első képet.

A második ma, hazaérkeztemkor, cca. 3/4 10-kor készült.

Tényleg nagyon sajnálom a fát is, a termését is.

Hány év kellett neki, hogy elérje ezt a valóját!

S hogy semmivé váljon, elég volt annak töredéke.

Tavaly elenyésző volt a gyümölcs rajta, most meg a mennyiség (is) ludas az egyes ágak sorsának alakulásában, bizonyos részei megsemmisülésében.

Az elmúlt napokban az emberi lét múlandósága fajsúlyosabban jelen volt a világomban.

Most meg itt a növények kapcsán a ráerősítés…

Én meg közben a szilvafától eljutottam egészen Vajda Jánosig:

„Nincsen itten állandóság;

Ami él, mind elmuló.

Csak maga a mulandóság,

Az az örökkévaló.”

Persze ezzel befejezve meglehetősen melankólikussá válhat az ember.

Váljon, akár… csak NE maradjon!

Valamikor belefutottam. David Nicholls,

angol író és forgatókönyvíró soraiba.

Nagyon sajátomnak érzem!

“Úgy éld minden napodat, mintha az volna az utolsó" - ezt szokták tanácsolni, de őszintén, kinek van erre energiája?

Mi van, ha esik az eső, vagy ha az embernek kicsit nyomott a hangulata?

Az egész valójában teljesen kivitelezhetetlen. Sokkal jobb, ha egyszerűen csak megpróbálsz jó, bátor és vakmerő lenni, és nyomot hagyni magad után a világban.

Nem kell teljesen megváltoztatni a világot, csak azt a kicsit, ami körülötted van.

Mondjuk változtasd meg az emberek életét a művészettel!

Becsüld meg a barátaidat, maradj hű az elveidhez, élj szenvedélyesen, élj teljes és jó életet!

Tapasztalj új dolgokat!

Szeress és szeressenek viszont, ha lehetőséged van rá!”

Ha konkrét elképzelésem nem is (ez) volt, biztos voltam benne már tegnap, hogy ma sem fogok unatkozni!

Most megyek értékmenteni: próbálom megtámasztani a szilvafámat - mégha eléggé veszett fejsze nyelének is tũnik!

Kiderül!

2026.07.17.