Tanévkezdésre
- jokulata5
- Jan 9, 2022
- 4 min read
"𝐾𝑖𝑠𝑘𝑎𝑛𝑖𝑧𝑠𝑎́𝑛 𝑒́𝑙𝑒𝑘, 𝑘𝑒́𝑡 𝑐𝑠𝑜𝑑𝑎́𝑙𝑎𝑡𝑜𝑠 𝑔𝑦𝑒𝑟𝑚𝑒𝑘 𝑒́𝑑𝑒𝑠𝑎𝑛𝑦𝑗𝑎 𝑣𝑎𝑔𝑦𝑜𝑘. 𝑃𝑒𝑑𝑎𝑔𝑜́𝑔𝑢𝑠𝑘𝑒́𝑛𝑡 𝑑𝑜𝑙𝑔𝑜𝑧𝑜𝑚, 𝑒́𝑠 𝑎𝑏𝑏𝑎𝑛 𝑎 𝑠𝑧𝑒𝑟𝑒𝑛𝑐𝑠𝑒́𝑏𝑒𝑛 𝑣𝑎𝑛 𝑟𝑒́𝑠𝑧𝑒𝑚, ℎ𝑜𝑔𝑦 𝑎 𝑚𝑢𝑛𝑘𝑎́𝑚𝑎𝑡 𝑎 ℎ𝑖𝑣𝑎𝑡𝑎́𝑠𝑜𝑚𝑛𝑎𝑘 𝑡𝑒𝑘𝑖𝑛𝑡ℎ𝑒𝑡𝑒𝑚, 𝑛𝑎𝑔𝑦𝑜𝑛 𝑠𝑧𝑒𝑟𝑒𝑡𝑒𝑘 𝑡𝑎𝑛𝑖́𝑡𝑎𝑛𝑖 𝑒́𝑠 (𝑒𝑚𝑏𝑒𝑟𝑟𝑒́) 𝑛𝑒𝑣𝑒𝑙𝑛𝑖. 𝐴𝑧 𝑖́𝑟𝑎́𝑠 𝑛𝑒𝑘𝑒𝑚 𝑠𝑧𝑎𝑏𝑎𝑑𝑠𝑎́𝑔, 𝑚𝑒𝑛𝑡𝑠𝑣𝑎́𝑟 𝑒́𝑠 𝑡𝑒𝑟𝑎́𝑝𝑖𝑎. 𝐴 𝑣𝑒𝑟𝑠𝑒𝑘𝑏𝑒𝑛 𝑎 𝑙𝑒𝑔𝑚𝑒́𝑙𝑦𝑒𝑏𝑏 𝑒́𝑟𝑧𝑒́𝑠𝑒𝑖𝑚𝑒𝑡 𝑝𝑟𝑜́𝑏𝑎́𝑙𝑜𝑚 𝑠𝑧𝑎𝑣𝑎𝑘 𝑓𝑜𝑟𝑚𝑎́𝑗𝑎́𝑏𝑎𝑛 𝑎 𝑝𝑎𝑝𝑖́𝑟𝑟𝑎 𝑣𝑒𝑡𝑛𝑖. 𝑁𝑜𝑣𝑒𝑙𝑙𝑎́𝑘 𝑒́𝑠 𝑟𝑒𝑔𝑒́𝑛𝑦𝑒𝑘 𝑖́𝑟𝑎́𝑠𝑎 𝑘𝑜̈𝑧𝑏𝑒𝑛 𝑝𝑒𝑑𝑖𝑔 𝑒𝑢𝑓𝑜́𝑟𝑖𝑘𝑢𝑠 𝑒́𝑠 𝑘𝑖𝑚𝑜𝑛𝑑ℎ𝑎𝑡𝑎𝑡𝑙𝑎𝑛𝑢𝑙 𝑘𝑢̈𝑙𝑜̈𝑛𝑜̈𝑠 𝑒́𝑟𝑧𝑒́𝑠, 𝑎𝑚𝑖𝑘𝑜𝑟 𝑚𝑎́𝑠 𝑒𝑚𝑏𝑒𝑟 𝑏𝑜̋𝑟𝑒́𝑏𝑒 𝑏𝑢́𝑗𝑣𝑎 𝑙𝑒́𝑡𝑒𝑧ℎ𝑒𝑡𝑒𝑘, 𝑎𝑘𝑎́𝑟 𝑐𝑠𝑎𝑘 𝑛𝑒́ℎ𝑎́𝑛𝑦 𝑜́𝑟𝑎 𝑒𝑟𝑒𝑗𝑒́𝑖𝑔 𝑖𝑠. 𝐸́𝑠 ℎ𝑎 𝑒𝑧𝑡 𝑎𝑧 𝑒́𝑟𝑧𝑒́𝑠𝑡 𝑎́𝑡𝑎𝑑ℎ𝑎𝑡𝑜𝑚 𝑚𝑎́𝑠𝑜𝑘𝑛𝑎𝑘 𝑖𝑠, 𝑎𝑘𝑘𝑜𝑟 𝑎𝑧 𝑖́𝑟𝑎́𝑠𝑏𝑎𝑛 𝑙𝑒𝑙𝑡 𝑜̈𝑟𝑜̈𝑚𝑜̈𝑚 – 𝑎𝑚𝑒𝑙𝑦 𝑒𝑔𝑦𝑒́𝑏𝑘𝑒́𝑛𝑡 𝑣𝑖𝑠𝑠𝑧𝑎𝑐𝑠𝑎𝑡𝑜𝑙𝑎́𝑠 𝑛𝑒́𝑙𝑘𝑢̈𝑙 𝑖𝑠 𝑙𝑒́𝑡𝑒𝑧𝑖𝑘 –, 𝑚𝑒𝑔𝑠𝑜𝑘𝑠𝑧𝑜𝑟𝑜𝑧𝑜́𝑑𝑖𝑘."

𝙋𝙚𝙡𝙚𝙨𝙯 𝘼𝙡𝙚𝙭𝙖𝙣𝙙𝙧𝙖 vall eképp magáról. Jó ideje figyelem/olvasom már írásait. Most szeretném munkásságára irányítani a figyelmet! Holnap szeptember elseje. Kezdődik az új tanév!
Amit én nem szeretnék, az az a helyzet, melyben az alábbi levél megíródott .... az nagyon nem lenne jó!
Ami viszont nagyon jó, ahogyan Szandra "beszél" a gyerekekhez... azt szülőnek, pedagógusnak és nem szakmabelinek, egyszóval mindenkinek egyformán hallani kell/ene!
𝙇𝙚𝙫𝙚́𝙡 𝙖𝙯 𝙚́𝙣 𝙣𝙚𝙜𝙮𝙚𝙙𝙞𝙠𝙚𝙢𝙣𝙚𝙠
Igen, a negyedikemnek, Nektek. Hát, így kell elválnunk, ennyi együtt töltött nap, hónap, év után. Mert ez az egész helyzet más lenne, ha nem éppen negyedikesek lennétek. Mert akkor jövőre ott folytathatnánk, ahol március közepén abbahagytuk.
𝑫𝒆 𝒎𝒊 𝒎𝒂́𝒓 𝒆𝒈𝒚𝒖̈𝒕𝒕 𝒏𝒆𝒎 𝒇𝒐𝒈𝒋𝒖𝒌 𝒇𝒐𝒍𝒚𝒕𝒂𝒕𝒏𝒊.
Tudjátok, mondhatnám most azt, hogy hiányzik az iskola. Hogy hiányzik a gyerekzsivaj, a szófogadatlanságotok, vagy éppen a sok-sok nevetés. De igazából hazudnék, ha ezt mondanám, mert nem ez hiányzik. Vagyis, nem pontosan ez. Tudjátok, mi hiányzik? Az, amikor matekórán mindig kettétörtem a krétát, és ti mindig tudtátok előre, hogy ezt fogom csinálni. Mert ismertek. Az hiányzik, hogy ha nem józan paraszti ésszel gondolkoztatok, akkor mindig elhatároztam, hogy kivetem magam az ablakon. Mert ugyebár a matekhoz csak józan paraszti ész kell! Az meg mindenkinek van! Nektek is, kivétel nélkül!

Aztán hiányzik még Pegnis. A pegazus-unikornis keverék, akit se a többi tanárnéni, se a takarítónéni nem mert letörölni többé, pedig elfoglalta a fél táblát! Ő csak a miénk! Mert közösen alkottuk, ti, és én, és a jókedvünk, a színes kréták, és a fantáziánk…
Aztán hiányzik még az, hogy igenis létezik barátság egy Szofi és egy Busa Beni között, bármennyire tagadják is, és bármennyire furcsa is ez… mert a világ már csak ilyen: furcsa, és csodákkal teli.
És, ha már a csodáknál tartunk: hiányzik az a ragyogás, ami körülölel minket, amikor Amira azokkal a mindent-tudó szemekkel rám néz. Rám néz, és csak mosolyog, és abban a mosolyban benne van minden, MINDEN, ami az embert boldoggá teheti itt a Földön. Mert ez egy gyermekbőrbe bújt angyal mosolya.
Hiányzik Lackó ígérete, hogy soha többé nem fog beleszólni az órába, és aztán a következő másodpercben már jár a szája, megállás nélkül, aminél csak az tud hihetetlenebb lenni, ahogy Roli extra-magas szintre fejleszti óra közben a széken-hintázás művészetét.
Hiányzik az, hogy a hatszornyolc az csakis Amandáé. Csak neki van joga ahhoz a negyedikában, hogy a hatszornyolcat bármilyen formában tartalmazó matematikafeladatot a táblánál megoldja. Hiányzik az a változás, ami végbement egy Martinban. Mert ő a bizonyíték arra, hogy igenis lehet jobbá válni, minden egyes nappal, és ki lehet bújni a rossz-gyerek bőréből, csakis szeretet és türelem kell hozzá.
Hiányoznak a fiúk, akiknek még tízévesen is pisilniük kell minden órán, és akiknek minden egyes alkalommal megígértem, hogy veszek egy zenélős bilit a terem hátsó sarkába, hogy ne kelljen kimenniük az óráról. Hiányzik, hogy ilyenkor mindig, mindenkiről kiderült, hogy milyen bilije volt kiskorában – még rólam is. Ezek fontos dolgok. Főleg egy matekóra huszonharmadik percében.
Hiányzik az, hogy egy labda fel tud érni a mindenséggel! Dami és a fiúk arca, amikor a tízperces szünetre is megkapták a bőrt, és hiányzik az az arcuk is, amikor valamiért elkoboztuk tőlük a szent-bőrfocit. Az az elszánt, mindenre képes Ádám-tekintet, ami némán is azt üzente: Visszaszerezzük! Hiányzik Szami és Luca. Csak így, egyszerűen, de annál jobban.
És… hiányzik Levi tanáriasztalba örökített foglenyomata, Lili csoda-rajzai, Lotti tánckoreográfiája matekfeladatmegoldás közben, Zsombor jelentkezése az óra harminckettedik percében, mert akkor jut eszébe, hogy nem vittem be a matekkönyvét, Máté cigánykerekezése, Rebi mostittjólérzemmagam-mosolya, Levi örök jókedve, Benike hangeffektjei, Iván mindenkit felülmúló logikája…
Hiányzik az a Viki, aki egyetlen ölelésmentes nap után nekem tudta szegezni a kérdést: Már nem szeretsz? Hát: dehogynem! Mindig! Örökké! Ha szeretnéd, a hátralévő életünk minden egyes napján megölellek, hogy érezd! És a többieket is, mindenkit, kivétel nélkül! És, ha már az öleléseknél tartunk: hiányzik Zolika… aki úgy tud ölelni, hogy összetörnek a csontjaim, de nem bánom! Azokban a másodpercekben az az ölelés az egész világ nekem!
És hiányzik a bogár, gyík, béka és mindenféle furcsaság-felhozatal, amivel Alex megörvendeztetett az udvaron, szintén extra-mennyiségű ölelés kíséretében.
Apropó, udvar… és focipálya. Szeretnék most kimenni veletek a műfüvesre, és focizni, csak úgy, amíg csak a kedvünk tartja, fiúk a lányok ellen, ahogy szoktuk, még akkor is, ha tudjuk, hogy a fiúk mindig péppé vernek minket, csajokat…de ez pont így jó. És hiányzik az, hogy a lányok mindig pontosan tudták, hogy csúnyán ki fogunk kapni a fiúktól, mégis élvezték a játék minden pillanatát. Mert együtt voltunk. Mert jó volt együtt lenni…
Szóval, nem, nem az iskola hiányzik. Hanem ti, egytől-egyig, és az, ahogy együtt voltunk. Mert ez a négy év, minden örömével, fájdalmával, sikerével és csalódásával együtt maga volt a csoda, amit mi, ti és én, közösen élhettünk meg.
Köszönöm Nektek, hogy a részese lehettem ennek. Szeretlek Benneteket! Szandra néni
𝑁𝑎𝑔𝑦𝑘𝑎𝑛𝑖𝑧𝑠𝑎, 2020. 𝑚𝑎́𝑟𝑐𝑖𝑢𝑠
2021.08.31
Comments