2023. májusában jelent meg a Régi idők Boldogságboltja c. könyv, erről beszélgettem a szerzővel, Rozványi Dáviddal
2022-ben jelent meg Boldogságbolt c. könyved, s egy évre rá már a folytatása, a „Régi idők Boldogságboltja”, 16 vadonatúj Boldogságbolt-mesével. Mesélj kérlek arról először, hogyan fogadta a közönség a Boldogságboltot?
Röviden szólva: jól. A szokványos dolgokon túl, hogy határon innen és túl könyvbemutatókat tartottunk, újságcikkek számoltak róla, két dolgot szeretnék kiemelni: a Katolikus Rádió folytatásokban leadta a mesefolyamot, illetve azt, hogy hány olvasóm jelzett vissza, hogy életének egy olyan pontján jutott el hozzájuk a könyv, amikor erőt meríthettek belőle.
Kicsit objektívebben: a könyv sikerét jelzi, hogy Karácsony előtt utánnyomták, illetve a Szent Gellért Kiadó és Nyomda felkért a folytatás megírására, amit most a kezedben tartasz.
Az új könyv a folytatása az elsőnek?
Olyan értelemben, hogy az a német tiszt első kötet végén betér a boltba, aki segített az öreg örménynek fiatalkorában, most megkapja embersége jutalmát. Valójában a könyv inkább kiegészítése az első történetfolyamnak: az öreg örmény sokszor mesélt arról, hogy régen milyen híres embereket szolgált ki, most ezekből gyűjtöttem össze egy csokorravalót.
A könyvben akkor csak új szereplők lesznek?
Vagy inkább olyan régiek, hogy az első könyvbe még nem is kerülhettek be! Az öreg örmény jelképezi az állandóságot, az író, csak egyszer tűnik fel.
Az első Boldogságboltban, bár a történetek különállóak voltak, volt két érzelmi szál is. Az új kötetben is lesz egy állandó történet, amire vissza-visszatérsz?
Nem, ebben a könyvben nem érzelmi, hanem érték-szál lesz: négy fő kérdéskört próbálok meg körbejárni.
Ez jól hangzik! Mi ez a négy kérdés?
Nem szívesen állítanám sorrendbe, hiszen mindenkinek más és más kérdés a legfontosabb. A négy kérdés: a nő és a férfi, az Isten és az ember, az ember és a hatalom és végül a művész és az alkotás kapcsolata. Mindegyik kérdést több irányból igyekszem körüljárni, például boldog és boldogtalan párokat is bemutatok, olyanokat, akik egymásban, vagy éppen egymásról lemondva találták meg az igazi boldogságot. Mesélek Philémón és Baukisz beteljesült, don Juan de Austria és Stuart Mária, Liszt Ferenc és Carolyne beteljesületlen szerelméről, vagy a legkülönösebb magyar szerelmespárról, Zrínyi Ilonáról és Thököly Imréről is.
Ebből a felsorolásból is látszik, hogy nagyon sokféle ember történetét gyűjtötted össze a könyvben. Elmeséled, milyen szempontok alapján választottál?
Néha úgy érzem magam, mint Cervantes hőse, don Quijote, akinek az életét a már senki más által sem olvasott lovagregények töltik be, csak az én lovagregényeim a filozófusok, drámaírók művei. Sok esetben őket hoztam elő, azokat az embereket, akik saját maguk, vagy sorsuk jogán méltók a ma emberének figyelmére is, mint például Boethius. Néha a „véletlen” is közrejátszott, Zrínyi és Thököly szerelmére egy hajdúszoboszlói utunkon figyeltem fel, amikor a szobrukra akadtunk. És, nem utolsó sorban szeretném neked is megköszönni, hogy javaslataiddal teljesebbé vált e történelmi galéria.
Nekem a történetek közül „A szerelem ára” tetszik a legjobban. Elmondod, hogy neked melyik a kedvenced, vagy egy írótól ne kérdezzek ilyet?
Mindig az a történet volt a kedvencem, amit éppen írtam… Mégis, ha egyet ki kell emelnem, akkor „A „hazaáruló” – egy igaz ember” történetet emelném ki. Ennek a mesének külön meséje van: a Zsidók Jézusért egyik rendezvényén hallottam egy történetet egy kislányról, akinek az életét egy SS tiszt mentette meg. Mint embert és mint írót is megragadott a történet, azonban kételyeim voltak, hogy ha megírom ezt a történetet, nem fog-e szerecsenmosdatásként hatni? Azonban a „kislány” gyermeke, barátom, Tar Kata rávett, hogy nem, pont ellenkezőleg, meg kell őrizni ennek az igaz embernek az emlékét, aki életét áldozta, hogy zsidókat menthessen, pont azért, mert ő arra példa, hogy a körülmények sohasem akadályozhatják meg, hogy a jót válasszuk.
A legélvezetesebb talán a Sherlock Holmes-ról szóló rész megírása volt. Conan Doyle műveit mindig nagyon szerettem, s remek játék volt egy újabb történetet írni arról, hogy Holmes hogyan nyomoz az öreg örmény után.
Talán az utolsó történet, ami a Karácsony titkáról szól, van a leginkább a helyén: a remény gondolatával zárja le a könyvet.
De azt hiszem, hogy minden rész valamiért a kedvencem.
A könyved egyfajta történelemkönyvként is felfogható. Amikor írtad, akkor ragaszkodtál a tényekhez, vagy inkább alternatív történelmet alkottál?
Az írónak és a történésznek alapvetően más a feladata. A történész egy centivel sem léphet túl az ismert tényeken, a történelmi művet alkotónak, bár nem szabad eltérnie a tényektől, de szabadon kitöltheti a tények közötti réseket. Pl. történelmi tény, hogy Shakespeare életrajzából hiányzik három év, egy történész itt széttárhatja a kezét, de az író megírja ezt is. A történész lejegyzi, hogy Shakespeare nagy valószínűséggel katolikus volt, az író elmondja, miért őrizte meg ezt a hitet és hogyan élte meg. Olyan szempontból igazad van, hogy ez egyben alternatív történelemkönyv is, mert a rendelkezésre álló tényeket másképpen magyarázza, mint ahogy a köztudatban él. Pl. Julius Caesarról mindenki tudja, hogy Róma egyedura volt, de arról már kevesebben, hogy fiatalkorában milyen botrányokba keveredett, vagy hogy hogyan bujdokolt hitelezői elől. A könyvemben foglalkozom azzal a kérdéssel is, hogy ezek hogyan segítették a legmagasabb posztra.
Némely történet annyira hihetetlen, mint pl. Salamon magyar királyé, hogy én eredetileg én is csak legendának véltem, azonban, ahogy elkezdtem olvasgatni a korabeli forrásokat, kiderült, hogy a legenda minden részlete illeszkedik ezekhez.
Nehéz történelmi művet írni?
Igen, nehéz, hiszen minden apró részletnek utána kell nézni, de ez még a könnyebbik része a munkának. Nehezebb lélektanilag hiteles művet alkotni, pontosan leírni, hogy egy adott kor emberének mik voltak a motivációi, hogyan gondolkozott, mi vezérelte őket az életben. Szerintem a történelmi regényeknek ez a leggyakoribb hibája, hogy tökéletes díszletek és jelmezek közé helyezik a ma emberét. Végül az utolsó nehézség, a nyelvezet meghatározása: régies legyen, vagy modern? Milyen arányban lehet keverni a kettőt? Mennyi humort szabad belevinni? A magam részéről megpróbáltam minden történethez eltérő nyelvet alkotni.
Kiknek ajánlanád ezt a könyvet?
Tudom, most azt kellene mondanom, hogy mindenkinek… Bár úgy írtam meg, hogy azok is élvezhessék, akik nem olvasták az első könyvet, de azt hiszem, igazából azok tudják értékelni, akik már ismerik az eredeti történetet. Azoknak ajánlom, akik keresik a boldogságot és nyitott szelleműek, hogy befogadják az újnak tűnő ősi gondolatokat.
Lesz harmadik kötete is a Boldogságboltnak?
Az olvasóktól függ: ha a második részt is sokan veszik meg, lesz. Már készen van bennem a harmadik rész terve is, olyannyira, hogy a második kötetben is elhelyeztem egy utalást, ami előzetese lesz a harmadiknak. Remélem, Isten megadja, és ugyanúgy segítesz a megalkotásában, mint az első két kötetnél.
Amióta megkezdtük közös munkánkat, számtalan helyen keltettük életre a Boldogságboltot, határon innen és túl, s nagyon megragadó élmény volt, milyen szeretettel fogadták ezt a mesét. Zárásként csak annyit kívánok, hogy az új könyv is ennyit tudjon adni az embereknek!
Köszönöm.
Comments