Egyedül...

Tisza Kata legújabb könyve a gyászról, a túlélésről, az öregedésről, a megbékélésről szól.

Egy öregedő kutatónő, miután elveszíti a szerelmét, magára marad fájó magányával, és a tudomány erejéhez nyúl, hogy értelmet találjon egyedüllétében és élete hátralévő éveiben.

"Vettem egy kalácsot. Sima, fonott kalács volt. Ott vettem, ahol mindig is szoktam, és olyat, amilyet mindig is veszek. Persze tudom pontosan, hogy kiüresedett szokás ez, hiszen az már nincsen, akivel enni szoktam. Vagyis hát nem vagy többé. A feldolgozatlan gyásznál történik, hogy az ember megveszi ugyanazt a kalácsot, mintha ugyanaz, akivel enni szokta, még élne. A különbség azonban az az esetemben, hogy én pontosan tudom, hogy már nem vagy. Azt is tudom, hogy EGYEDÜL eszem meg. Hogy EGYEDÜL fekszem le. Hogy EGYEDÜL kelek fel. Hogy felszelem a kalácsot, megvajazom, és amikor beviszem a szobába, te nem ébredsz fel. És nem is örülsz, hogy a kávé mellé kapod, mint kisgyerek, akit felnőttként végre kényeztetnek..."