Gondolkozós percek a korcsolya/versenysport kapcsán
- Dávid Rozványi
- 2 days ago
- 2 min read
Ez a fiú a lelkét rakta a közönség lábai elé!
Először a szenzációs szót akartam leírni, de mert pont a szenzáció - a túlságosan ráirányuló figyelem volt a gyökere az ő tragédiafájának, ahogy ez számomra maximálisan át is jött az előadásából! - a katartikus jelző mellett döntöttem!
Egy élet rendezte színházi előadás 5 percben a jégen - talán így tudnám a leginkább megfogalmazni!
Bennem felvillantja (persze az én elképzelésem szerinti) azokat a perceket, napokat, heteket, hónapokat, éveket, amelyekben ez a fiatalember (és hány meg hány társa!) egyáltalán nem az életkorának megfelelően élt, mert mindent feltett annak az álomnak a megvalósításáért, amelyet olimpiai (és egyáltalán!) győzelemnek hívnak!
És felvillantja az érzést (persze megint csak ahogy én képzelem el) azt a pillanatot, amikor mindez semmivé lesz!
Minden elismerésem hát neki, hogy a gálán bemutatottak okán (is)!
És persze, hogy eszembe jut az én drága unokám is - igaz, nem a - szigorúan vett - versenysporthoz kapcsolódóan.
Nem kevés idejét tölti ki a tenisz, jól is megy neki, de azt gondolom, szerencsére megmaradtak azon a szinten, hogy a lehetőségeket hozzák elő belőle! Ez nem jelenti, hogy a versenyhelyzetek elmaradnának, viszont nyilván nem abban a mennyiségben, ahogy egy versenysportoló esetében.
Egyébként meg síel, teniszezik - s bár igazi srác, a foci nem a kedvence!
Nagyon szerettem nézni a téli sportok közül a lesiklást és a korcsolyát - de a jégttánc volt a csúcsfavorit - már gyerekkoromtól.
A nagymamám kertje végén terült el - falubeli szóhasználattal élve - a pocsolyának nevezett tavacska.
Mára már talán teljesen kiszáradt, de annak idején itt hasítottuk a jeget kűrjeinkkel!
Na, jó, lehet mosolyogni! Igen, túlzás is, de akkor és akkor mi azt gondoltuk!
Én a nagybátyámtól első fizetéséből kapott piros-kék orkándzsekimben - mindkét oldalát lehetett használni, a cipzárja olyan volt, és ez azért nem egy hétköznapi dolognak számított abban az időben.
Később átöröklődött az ő gyerekeire, ha jól emlékszem, egyszerűen elnyűhetetlen volt. A kiszakadás lehetett talán az egyetlen ellenfél! Mindehhez egy sötétbarna kisgombóckákból (fejtetőn egy nagyobbak díszített) horgolt sapka is járt! A világ legkedvesebb kűrruhája volt! És ezeket mennyire szerettem!?!!
Emlékét ez a fekete-fehér fotó őrzi csupán!
Legnagyobb sajnálatomra a jeges produkciókról sem készült dokumentáció!
Sok- sok évvel később, amikor a gyerekeket kísértem ki a városka főterén felállított műjégpályára én is felvettem a korival összeszerelt cipőt. Nyilván - több okból kifolyólag- jóval óvatosabb duhajként “sasszéztam” vele, de ki nem hagytam volna akkor sem, ha a fenékbe huppanás is rajta lett volna az én programom kínálatán!
Azért a kérdés formájában érkező elismeréseket bezsebeltem: "Tündike néni! Te tudsz korcsolyázni?"
Megnézve ennek a fiatalembernek a gálaprodukcióját meglehetősen széles gondolatcunami jött a felszínre belőlem, nem vitás!
Ha elolvastad, tisztelettel meg is köszönöm!
No, és ha kivetted belőle a lényeget, esetleg belőled is hívott elő érzéseket/élményeket/gondolatokat, azt meg külön is!
2026.02.24.
Comments