"Mamicka"

"Az emlékezéshez nem emlék,

hanem szeretet kell,

S akit szeretünk,

Azt nem feledjük el."

"Mamicka"

Az anyanyelv világnap kapcsán maradtak még gondolataim- rögtön bocsánatot is kérek, ha nem pontosan fogalmaztam/fogalmazok!

És nem bűnbakkeresést gyakorlok, amikor ezt a bizonyos "Mamicka" szót közhírelem.

Nem tudom, szeretné-e az esti beszélgetőtársam, hogy nevesítsem, de nyilván megteszi, ha nincs ellenére.

Lényeg, hogy azt a meghitt kapcsolódást, azt a rajongó szeretetet (oda-vissza!) nem sok szó tudja visszaadni - azt gondolom-, mint az általa gyakorolt!

Édesapám anyukájától sok-sok km-re éltünk.

Ő volt a "Rédemama" - nagyrédei lévén.

A nyári szünetek közül párat sikerült együtt tölteni, legendás lecsóreggelijeiről is áradoztam már korábban.

Aztán volt év, amikor egy légtérben is tartózkodhattunk - jóllehet én óvodásként nyilván nem nagyon tudtam mit kezdeni azzal, hogy ennyire egymás közelébe kerültünk, de az élet már csak ilyen...

Ami nagy ajándék az pedig az, hogy az iskolai szünetes nyári nyaralások eme időszak után következtek!

Édesapám kései gyerek volt: ez azt jelentette, hogy vele egykorú unokahúga is született (konkrétan a bátyjának közel olyan idős gyermeke volt, mint ő maga).

Mindebből következik, hogy a Rédemamától (aki azért ezzel együtt is szép kort megélt) való búcsú viszonylag korán bekövetkezett.

Vele kapcsolatban tehát két legnagyobb ellenségem a távolság és az idő volt, de mindezek sem tudtak győzni hozzá való kötődésemben!

Az anyukám részéről kapott "CSODA", a Mamikám sok olyat adott, amit mások szülői szinten kaphattak meg - már csak közös kapcsolódási pontunk korai elvesztése okán is.

Tehát az idő ebben a "felállásban" is befigyel!

A távolsággal jobb volt a viszonyunk, így az a fogalom - milyen érdekes! - nem volt akkora mumus!

Mamikámmal kapcsolatban nem egyszer elhangzott:

"- Tegezzelek vagy magázzalak?"

De már a kérdés felvetése/felvetése (gyönyörűséges anyanyelvünk újabb "remeke" ez a két szó!) sugallja is a gyakorlatban alkalmazott formát.

Így, a jegyzet végéhez közeledve tényleg nagyon hálás vagyok a szóért, amely bár egy egész mellékes megjegyzésnek hála hangzott el, mégis mennyire megmelengette szívem-lelkem!

Egy "c" belopózott az én szavamba, és Valakinek máris egy újabb gyönyörűség emlékét adja!

Biztos így van ez más nyelvekben is, de számomra a magyar adja mindennek lehetőségét!