Meggyőződésem, hogy az apukámnak igazán gyönyörű kézírása volt, jelesül két minta tőle - a különírt 1960-ból, a másik 2013 körüli.
Baromira alapos ember volt, mindent (is!) meg tudott csinálni!
Festés közben az jutott eszembe, mennyire jó, hogy a kapu készítésének éve is odakerült az oszlopra, a monogramjához.
Én nem állítom, hogy akkoriban, tizenhárom évesen is akkora jó ötletnek tartottam - ha egyáltalan felfigyeltem erre - hogy (ív)hegesztői tudását a nagykapu oszlopai is fémjelezzék.
Az, amit meg most érzek, különösen nem fordulhatott meg a fejemben...
Hihetetlen hálás vagyok, és valami szavakkal kifejezhetetlenül jó érzés belegondolni: több, mint ötven éve ő alkotott valamit, ami mind a mai napig "szuperál"!
És ennyi idő múltán az élet ajándékát látom abban, hogy egyazon dolgon ketten munkálkodhat(t)unk - az általa elkezdett kaput én festhettem most le.
Biztos, hogy közben kicsit össze is érhetett a kezünk (hisz' mi másból merítettem volna erőt), esetleg meg is simogatta a kobakom ahogy mondja az ő utánozhatatlan hangján:
- Jólvan, kistörök!
2024.04.08.