„Most olyan napok jönnek, amikor azokra emlékezünk, akik már nincsenek itt közöttünk, de akiknek az emléke még ma is szívünkben él. Csak a testük nincs velünk, de csukott szemünk mögött felvillan szelíd mosolyuk, és még itt lebeg körülöttünk néhány itt hagyott szavuk. Hiányuk csendje még ma is gyakran szívünkbe dobban, és az elmúló évek sem képesek arra, hogy elhalványítsák a lelkünkbe ívódott képüket. Emlékünk csillaga majd akkor is bennünk ragyog, ha porba hullnak mind az égi csillagok...”
Ma reggel egy poszt – konkrétan Oravecz Nóra somoskői megosztása eszembe juttatott egy nagyon kedves embert.
Ismeretségünk nagyjából 15 évre nyúlik vissza. Sokat beszélgettünk, de élőben nem adatott sok idő, az viszont igazán intenzív volt.
Ő készítette a legfinomabb lekvárokat, savanyúságokat, zöldségkeverékeket - idézem szavait - Török Tünde hangjára.
Az ő emlékének (is) szól a Gyenge Ildikó fordította
Miroslav Mika Antić alkotása: A halhatatlan vers.
Somoskőújfalusi Évimmel
Voltál, ragyogtál - egy ideje fentről
Somoskőújfalu, Füleki vár, Csákányháza, Galambapuszta Hogy voltál 2019 óta történelem..hogy vagy, csodaként éltem meg tehát, hogy leszel, ez nem is kérdéses! Drága Hegyi Barátnőm, Ternóczky Évi, legyen neked könnyű a föld!
2023.10.27.
Comments