Egy, számomra nagyon fontos ember ezen a napon született!
Nem híresség, de a szívemhez olyan közelálló, aki évfordulója mellett nem tudok és nem is akarok szó nélkül elmenni.
A kiindulópontot az Ember adja, aki az 1946-os év aktuális napján jött a világra: anyukám öccse, Gyurka, akit a tegnapi névnap okán megemlítettelek. Igen, mégegyszer a kép, mert ez a kedvenc! Túl sok közös nem készült belőle, merthogy annak idején nem volt divat, ami még azóta készült, cés imádom, hát nem biztos, hogy minden jelenlévő örülne a publikálás aki, amit viszont - minden fájó részlett{l eltekintve, feltétel nélkül tiszteletben tartok.
Szóval Ő volt az, aki pl. engem feltétel nélkül szeretett.
Ő volt az, aki kamaszként velem nem restellt a kis fakocsimban (Gyóni Géza utca hosszan) nem restellt száguldozni a kezdetleges járdán - a szülők és szomszédok óvó kiáltozását is figyelembe véve, pontosabban figyelmen kívül hagyva, mert "kisTündi" kacarászva élte meg azt!
Ő volt, aki első fizetéséből egy barna gombócokból horgolt sapkát és egy piros-kék, mindkét oldalán használatos dzsekit (na, jó, nem egy színközpontú emberke lehetett, de attól a világ egyik aránya) hozott unokahugának a legnagyobb örömmel.
Ő volt az, aki velem meglátogatva dévaványai barátját, rendesen megleptek, mi több talán még is botránkoztatta!
Hiszen az a lányka- akire Makrai Imre emlékezett, mint Gyurka szíve választottjára-, közel sem az én paramétereimmel bírt! És utolsó találkozásukat követően jó sok év múltán, tessék, velem állít be hozzájuk.
Emlékszem a "helyzetre": Imre hallott rólam ugyan apróságként, csak közben eltelt jó néhány év, amit kihagyott a számításból...
Mi ugyanis akkor a Fürjesen katonai szolgálatot teljesítő férjemhez utaztunk a nagybátyámmal - az Imre egykori, Ganz Mávagbeli iskolás éveik legkedvesebb barátjával, aki történetesen az anyukám öccse volt - és aki volt annyira aranyos és elvitt engem a messzibe a piros Skodájával, meglátogatva a közben útbaeső egykori jó barátját, akire viszont meglepetés halmaza borult aktuálisan!
Nem is baj, ha nem tudsz követni... A helyzet viszont, amikor az egész puzzle összeállít, hogy én nem az vagyok, akinek gondoltak, hanem az vagyok, aki - nos, mai napig mosolyra húzza aktuálisan épp legkevésbé mosolyra hivatott szám!
Szóval ő volt az, aki az első, már családként "levezényelt" disznótorunkon annyi szeretettel néz az én mindenben kanál - ott épp a töltött káposzta készítésben aktívan tevékenykedő életfolytatásomra!
Nem is tudom, lehet-e sokkal több hálát érezni ember irányába, ahogy én a ma született nagybátyám emlékét őrizve közreadom ezt a posztot.
Temetőbe menet lassacskán együttélek azzal, hogy két helyre megyek...
Drága Gyurka! A harmadikat mind a mai napig nem igazán tudom elfogadni, de mert ez tény már egy ideje, kénytelen vagyok!
Te voltál, akit hosszú-hosszú éveken egyetlen Tünde névnapon & augusztus 24-imen nem lehetett megelőzni, telefoncsörrenést illetően.
Én nem voltam ennyire friss, de leírhatatlanul hiányzol!
Az a bizonyos barna sapka & piros-kék kifordítható dzseki kombináció, amely aztán szállt tovább a családban.
A kép sajnos fekete-fehér, de talán felismerhető vagyok Angéla Balog és Sanyi Oláh között...
Nem tudom, ki hogy van vele...nekem úgy imádni valóak, ahogy vannak!
Egyetlen fotó, melyen lánykám szüleimmel
Itt az én "életfolytatásom" 14!
Édesapámmal kezdődik a Lánykám általános iskolai - szóval Ő 14 - ballagó beszédét hallgató sor
Itt már 18!
Itt pedig már Gabrim szüinapi partiján
Mi
Kezemben a "kapocs": anyai nagyapám katona fotója
És a kedvenc!
Kommentare