Gondolkozós percek a PITAJA kapcsán

Nem, nem selypítek, ki tudnám mondani, ha azt a másik, nem túl szalonképes szót akartam volna, amit egykor a Debrecenbe kéne menni dallamára harsogtunk őszi munkán, a szőlőskertben a Csája családról, vagyis Csája néniről meg Csája bácsiról…

Persze a hosszabbra nőtt szőlővesszők nagy leveleinek takarásában között nagylegények voltunk, mígnem a legleleményesebb tanerő úgy szúrta ki a főkolompost, hogy a hordószállító járműre felkapaszkodott, és onnan aztán remekül be tudott minket azonosítani!

Soha nem felejtem el a hangsúlyt, ahogy rá(m)kérdezett, amikor a teli vödör szőlőt vittem ki a pótkocsihoz:

“Tünde, hát maga volt az?!”

Égtem, mint a tábortűz!

A legnagyobb persze az volt az egészben, hogy én addig nem is ismertem, akkor tanították velem az osztálytársaim!

És most “én kérek elnézést”, de nem lehetett nem elmesélni! Egyébként meg szilveszter este közelít amúgy, is itt a helye a bohóságnak is!

Szóval ez itt a képen a pitaja, amelyből mindjárt készül egy kis előételnek feltálalandó fogás!

De előbb ürítem a pohárka forraltboromat, amely az épp itt lakók megvendégelésére készült, és amelyből érkezett a kóstoló, és amellyel a sárkány(gyümölcs) “lángját” igyekszem kioltani, boldog új évet kívánva!

2025.12.31.