"Jól ismerték egymást, az együtt töltött évek során közel kerültek egymáshoz. Nemcsak alakjáról, mozgásáról, de még illatáról is ezer közül felismerték volna a másikat. Békében, nyugalomban, szeretetben éltek. Az erősebb mindentől védte a gyengét, aki pedig finom suttogással fejezte ki háláját. –Karolj át! – szólt egy nap egyikük. –Messze vagy – így a másik. –Ugyan már, gyere közelebb! És a tölgy addig igyekezett, addig növesztette ágait, amíg végre átkarolhatta a hársat. A hárs pedig az erős karok közé nyújtózkodott finomabb ágaival, egyre beljebb. A lágy esti szellőben ettől kezdve közös dalt dúdoltak. Annyira egymásba gabalyodtak, hogy egyes ágaikról már maguk sem tudták volna eldönteni, melyikükhöz tartoznak. –Gyere még közelebb! – súgta a hárs. Ezt a tölgy is már régen szerette volna, de nem volt ötlete, hogyan tehetné meg. Ágaik és gyökereik már úgyis teljesen összefonódtak. –Növesszük a törzsünket egymás felé! – találta ki a hárs. –Könnyű azt mondani – gondolta a tölgy, de nem szólt, nem akarta megbántani amúgy is érzékeny társát, akit a kora-nyári virágzás teljesen elbódított. Mindössze annyit tehetett, hogy szorosabbra fonta karjait szeretett hársfája körül. Hogy, hogy nem, egy idő után mégis elkezdett egymás felé hajlani a törzsük. Talán éppen az összefonódó ágaik húzták őket össze. Egy nap maguk is meglepetéssel tapasztalták, hogy a fő elágazások magasságában már teljesen összeérnek. Így aztán állandóan érezték egymást, együtt élték meg az évszakok változásait, és együtt várták a tavaszt. Egy hűvös január eleji napon dermedtségükben is furcsa hangokra lettek figyelmesek. Emberek járták a környéket, hangosan alkudoztak, és sárga festékkel a fák egy részére különös jeleket mázoltak. Amikor a hárshoz és tölgyhöz értek, egyikük dühösen fakadt ki: – Ki volt az az idióta, aki egy tölgyet és egy hársat ilyen közel ültetett egymáshoz? Így egyikből sem lesz semmi. Ennyire görbe tölgyből sem bútort, sem padlót nem lehet csinálni! – Biztos a madarak pottyantották el a magvakat. Hagyd a fenébe, nem vesződünk velük! – mondta a másik, és tovább mentek. Néhány hét múlva iszonyatos dübörgés verte fel az erdőt. Berregtek a láncfűrészek, reccsentek a dőlő fák, zúgtak a traktorok. A hárs remegett a félelemtől. – Mi lesz velünk, ha ideérnek? – Nyugodj meg! Együtt nem kellünk nekik. Így akár örökre megmaradhatunk egymásnak.” (Győri Andor: Összetartozás)
Fenti novellát Győri Andor harmadik kötetéből hoztam, amely a napokban jelent meg a Hungarovox Kiadó gondozásában. A hamarosan születésnapos alkotó könyvéhez Csáky Anna írt ajánlást.
Ez egy újabb, eleddig egyedülálló elképzelés, legalábbis részemről: online könyvbemutató!
Most, hogy sorban zárnak be a platformok, ahová elvihetők lennének az efféle rendezvények, még inkább indokoltnak tartom az életre hívását! A szerzővel készített beszélgetés közreadásával szeretném bemutatni a Magasföldszintet.
– Üdvözöllek! Először szívesen hallanék néhány mondatot rólad!
– Mosonmagyaróváron születtem, meglehetősen régen. Másfél éves koromban Győrbe költöztünk, azóta ebben a városban élek. Iskoláséveimben kevés különleges dolog történt velem. Műszaki érdeklődésűnek gondoltam magam, így kijártam Drezdában a műszaki egyetemet. Már közben is, de főleg utána egyre erősebbé vált bennem a meggyőződés, hogy engem igazán az emberek érdekelnek, és másodjára pszichológiát kellene tanulnom. Ez azonban a hetvenes évek elején a külföldi egyetem után nem tűnt kivitelezhetőnek. Szakmai okokból végül a közgáz mellett döntöttem, ahol külker szakon végeztem. A nyelvek iránt is éreztem készséget, így a német tudás birtokában azonnal intenzíven tanulni kezdtem az angolt. Ennek is köszönhető, hogy külkereskedelmi vezetőként bejártam a világ nagy részét.
– Hogyan kezdtél írni?
– Mint oly sok embert, engem is egy tragédia, egy hozzám korábban közel álló ember érthetetlen, felfoghatatlan halála indított erre. Úgy éreztem, emléket kell állítani. Korábban szerződéseken és a diplomamunkákon kívül gyakorlatilag semmit sem írtam.
– Ennyire egyszerű lenne ez?
– Egyáltalán nem! Abban ugyan biztos voltam, hogy van íráskészségem, de hát a szépirodalom sokkal-sokkal több, mint szakmai vagy jogi szempontok egyértelmű, szabatos megfogalmazása. Ezért mielőtt első könyvemnek, a Chloénak nekiálltam, elmélyedtem Egri Lajos, a huszadik század elején Amerikába emigrált író munkáiban, melyekből az akkori hollywoodi drámaírók is előszeretettel tanultak. Sok fontos dologra hívták fel a figyelmemet ezek a könyvek.
– Mi a kedvenc műfajod, mik a motivációid?
– Ahogy mondtam, a Chloéval kezdtem, az kisregény, az indítékokról is szóltam. Utána egy időre átváltottam novellákra, elbeszélésekre, tehát maradtam a prózánál. Az első írások alapja valamilyen részben vagy egészben megtörtént esemény, néha pedig csak egy pillanatnyi emlékfoszlány volt. A határ aztán kezdett elmosódni az élmény és a képzelet között, míg mára csaknem teljesen a képzelet diktál.
– Milyen szempontok szerint válogattad harmadik köteted anyagát?
– Stílusukban, üzenetükben, hangvételükben nagyon különbözők ezek az írások, de akkor is emberekről szólnak, ha nem emberek a szereplők. Maga a hangnem az erotikustól a nosztalgikuson keresztül a kritikusig elég széles tartományban változik.
– Írói példaképek?
– Hát igen! Amikor németül tanultam, minden elérhető irodalmat németül olvastam, és ugyanez volt később az angollal is. Ez pedig komoly hiányosságokat eredményezett a kortárs magyar irodalom ismeretében. Volt mit bepótolni, amikor írásra adtam a fejemet. Egyébként Murakami könyvei adták az utolsó löketet a kezdéshez.
– Honnan jött a Magasföldszint cím?
– A címadó novella esetében ez kézenfekvőnek tűnik, mert a magas szakmai és a nagyon alacsony emberi, érzelmi színvonal együttes jelenlétére utal. Maga a kötet pedig azért kapta, mert több szempontból is figyelemfelkeltőnek találtam.
– Mióta zenélsz? Mit jelent számodra a zene?
– A zene gyerekkorom óta kíséri az életemet. Kijártam a hegedűiskolát, nagy nehezen szereztem egy gitárt, az egyetemen összejött nemzetközi banda pedig felejthetetlen éveket adott. És persze az alapokat a rock különböző irányzataiban. Aztán kimaradt jó harminc év, míg az irodalom újra vissza nem hozta versek megzenésítése formájában. Villonnal kezdődött, majd Adyn, József Attilán, Radnótin keresztül eljutottam a kortárs költőkhöz. Egyik példa erre Csáky Annának, a Győri Antológia Közösség vezetőjének Győr 750. évfordulójára írt verse, melynek címe Ünnep és szerelem. Ennek az alkotóközösségnek 2017 óta én is tagja vagyok.
– Tervek – mindkét művészeti ágban?
– Nem gondolkodom hosszabb távra. Hatalmas, soha nem tapasztalt élményt ad mind az írás, mind a zenélés. Csinálom, ameddig tudom.
– Remek végszó! Köszönöm a beszélgetést, és további sikeres alkotó munkát, valamint nagyon boldog születésnapot kívánok!
Az alábbi linken egy válogatás érhető el Győri Andor műveiből:
2022.10.04.
Kiváló és elegáns utalás Philemon és Baucis történetére, hozzákapcsolva a jelenkort a mitikus ősidőkhöz!