A hétvégén ott jártam!
Berzsenyi Dániel: Keszthely
Itt, a kék Balaton partja virányain, Hol minden mosolyog, mint az aranyvilág, Hol dús búzakalász rengedez a mezőn, S a halmok koszorús oldalain ragyog A százféle gyümölcs s a zamatos gerezd; Itt a keszthelyi zöld parton emelkedik A csendes Helicon. Jőjetek, oh szelíd Áon szűzei, és verjetek itt lakást! Nézzétek, mi kies sorhegy ölelgeti A tér telkeit és a vizenyős lapályt; Itt leltek gyönyörű thessali berkeket, Bércforrást, susogó völgyeket és homályt. Gyakran múlatoz itt hínaras öblöken Nereus, sáskoszorús nymphaleányival; Gyakran zengeti itt Árion énekét A hold fénye alatt gerjedező vizen. S nézzétek, hol ama már feketült falak Látszatnak, menedékváratok ott vagyon! Ott vár títeket egy bölcs, s kebelébe zár Egy nagy férjfi, kinek lelke periclesi Századnak született, s aki virágkorát Rómának ragyogóbb színre derítené. (1799-1803 között)
Keszthelyen megnéztük Vollein Ferenc kiállítását is - néhány kép a kiállításról.
Erdélyi József: Hévízi emlék
Meleg tavad nem fél a tél fagyától, Hévíz! a föld mély szívéről buzog, földanyánk hő szerelméből virulnak színén a hajnalszínű lótuszok.
Partján a rezgőnyárfák óriássá felnőnek, egy emberöltő se kell s mankót tör ketté aki benne hétszer megfürdik és sosem felejti el...
Egyszer fürödtem lótuszos tavadban, Hévíz, - lábamban megszeppent a csúz, mégsem az csodatevő meleg sár, mi engemet tehozzád visszahúz. -
Szebb lótuszodnál, melegebb vizednél, csodább minden csodádnál e csoda: szívem mélyéből tört fel ez a forrás, hő szívemből és nem fagy be soha!
Aranyhajú lány lobbant elibém egy este ott, a lámpák fényinél, aranyhajú, mesebeli királylány s alvó szívemre futott mind a vér.
Sebzett szívemből izzó ár szökött fel, tüzes tó gyült szomorú szívemen s tükrén kinyilt hajnalnál hajnalabb hajnalszirmokkal a szent szerelem.
Egy pillanat s én eltörtem örökre nyomoruságom mankóbotjait. Felkelt a nap, kinyilt a legszebb lótusz, alélt szívemben feltámadt a hit.
Most fáj a szívem... Köszönöm tenéked e jó fájdalmat, Hévíz, köszönöm. Két meleg tó, tavad mása szemem, s lótusz virágzik benne: kín s öröm.
Nyáras vidéked, erdőd és meződ már szülőföldemnél kedvesebb haza: újjászülettem, útaid porából kinyilt szerelmem égi lótusza...
Fürdőd apadhat, hülhet és befagyhat: e hőforrás nem apadhat, hűl, se fagy, híredet is megőrzi végvilágig e forró dal, mely szívemből fakadt.
Lótuszaid kiveszhetnek: e hirben tárják tovább hajnalszín kelyhüket s aranyhajú szerelmesem tapodja szellő lábbal fénylő levelüket.
2021.09.07
Comments