Ma két történetet hoztam.
Frissen beszerzett könyvemből - melyet nem volt egyszerű utolérnem - Lammel Annamária és Nagy Ilona Parasztbibliájából származik az első:
„A Tisza eredete
Meg volt már teremtve az egész világ, megvoltak a hegyek, völgyek, kisebb és nagyobb folyók, csak még a Tisza állott ottan az Úr zsámolyánál.
- Hát teveled mit csináljak szegény fejeddel? – mondja az Úristen.
- Csak bízd rám, Atyám – mondja Jézus Krisztus -, majd eligazítom én.
Avval a Jézus elővett egy aranyos ekét, elibe fogott egy szamarat, s azt mondja a Tiszának, hogy menjen utána mindenütt a borozdában. Azután nekivetette az ekét a földnek, szántotta a folyónak az ágyat, az pedig ment mindenütt a nyomába.
Hanem szerteszéjjel igen sok cötkény volt mindenfelé, a szamár pedig éhes is volt, meg amint tudjuk, nagyon szereti is a cötkényt.: egyikhez is hozzá kapott, a másikhoz is, s nem haladt egyenesen, hanem ide-oda rángatta az ekét.
Azért olyan girbe-gurba, csivirgős-csavargós a Tisza folyása.”
A második pedig a szomszéd falu nevezetes fáját mutatja be. Egy utalás erejéig ebből is visszaköszön s a kanyargó Tisza.
Gyakran biciklizek a Tiszaigari Arborétumhoz, melytől nem is olyan messze található Mátyás király-fa, melynek nagy valószínűséggel nincs köze nagy királyunkhoz, hiszen ahhoz legalább 550 évesnek kéne lennie.
Legutóbbi utamról hoztam néhány felvételt is onnan. Megtalálható az óriás tölgynél az Ézsiás Zsófia alkotta történet is - erről a bizonyos fáról-, amivel a szerző megnyert egy rangos meseíró versenyt.
„Réges-régen, mikor gátakkal nem szorították gúzsba a folyókat, még szabadon nyargalhattak medrükben. A Tisza különleges folyó volt, szeszélyesen kanyarogva ölelte magához az részét. Épített és rombolt, adott és elvett. A nép szerette a békés, ősi Tiszát, mely mindig bőségesen adakozott halaiból, s ártéri erdői vadban bővelkedtek. Egyszer Mátyás király erre vadászott és csapatával egy nagy erdőségbe értek, amelyben burjánzott az élet. Madarak csivitelésétől zengett a fák lombja, az alkonyi szél susogva nyargalt, játszadozva kavarta fel a levelet. A kutyák vadul szimatoltak a levegőben, heves ugatásban törtek ki, majd nekiiramodtak nyomukban gazdáikkal.
Egy vadkan menekülni kezdett, visítása messzire hallatszott. Hosszú és fárasztó hajsza következett, a lovak már tajtékoztak. A csapat kitárt az erdőből és a hömpölygő, fenséges Tiszával találták szembe magukat. A vadkan megtorpant, hátranézett üldözőire. Úgy gondolta, inkább vizes legyen, mint vérét adja, s belevette magát a hullámok közé. A kutyák utána ugrottak, de gazdáik hívó füttyszavára futni hagyták a vadat. Mátyás és csapata szomorúan nézték, ahogy vacsorájuk elúszik. Csak ekkor vették észre, hogy a lelkes hajtóvadászat közben az alkony estére fordult. Körbepillantva a távolban tábortüzek pislákoló fényét látták meg, elindultak hát annak irányába. Ahogy közeledtek, orrukat megcsapta a sülő hal illata. A falubeliek szívélyesen megvendégelték őket, majd egyszerű, de kényelmes szállást kaptak éjszakára.
Amint virradt, Mátyás bőkezűen meghálálta vendégszeretetüket, majd egy ősz öregemberhez fordult.
– Mely falu ez bátyám?
– Nem igazi falu ez felség, csak néhány kis kunyhó. Településünk neve Tiszaigar – mondta alázattal az öreg.
– Viseljék büszkeséggel Tiszaigar nevét azon tudattal, hogy nagy értéket őríztek!
– Köszönjük felség! – hajolt meg az aggastyán. Eztán a király és csapata lóra szállt, mögöttük a falu népe sétált. A közeli rétre mentek. Itt Mátyás király leszállt lováról, elővette sétabotját oly méltósággal, mintha szent ereklyét tartana kezében, majd a földbe szúrta. Az emberek áhítattal figyelték.
– Nőjön e helyen hatalmas tölgy a helybéli emberek vendégszeretetének tiszteletére! – mondta a király, majd visszaszállt lovára, s csapatával együtt elvágtatott.
A tiszaigari Mátyás király-fa története apáról fiúra szállt, máig is őrízve a király látogatásának emlékét. S bár a Tiszát azóta gátak közé szorították, s az ártéri erdők is megfogyatkoztak, de a tölgyet még ma is megtalálja, aki arra sétál.”
(A felvétel kuriózuma, hogy a helyszínen készült!)
Kipróbálhattam közben a tarlónjárást is, mire a fához értem.
Mindennel együtt remek alkalom egy kirándulásra!
Mivel holnap van a Könyvek szerelmeseinek világnapja, ezért mai MÚLTIDÉZŐ rovatom egyik korábbi vendégem, Hajnal Imre - akinek a közelmúltban jelent meg a Fél évszázad Tiszaörsön című könyve, melyhez ezúton is gratulálok - portrésorozatának egyik "fejezete". Mert időnként nem árt "leltározni"!
2023.08.08.
Comments