Gondolkozós percek a jelen hétvége kapcsán
Egy igazán látni és megélni valókban gazdag, tartalmas időszak - volt ebben Balaton, Wald és a bázishelyként szolgáló Galgenen, megspékelve a születésnapommal - lezárása ez a nagyon is megtisztelő ajándékként érkezett hétvégénk!
Nagyon jól emlékszem arra, amikor a néhány hónapja ízlelgetett nagymamai létem megkoronázódott azzal az eseménnyel, amikor az ifjú szülők először - gyermekük megszületésétől kezdve addig egyszer sem! - töltöttek távolban egy szombat-vasárnapot, aprószentjüket rám bízva/hagyva.
Mennyi öröm, izgalom, büszkeség, csoda vegyült abba a két napba!!
Voltunk azután is édeskettesben, de az első - mint mindenből általában - azért megkülönböztetett helyet foglal el az ember szívében!
Immár a tizennegyedik születésnapja közelít a kertek alatt ennek a nagyfiúnak - és ez a “nagyság” is abszolút korrekt, hiszen saccperkábé mostanra közel egyforma magasak is vagyunk!
Ráadásképp pedig van egy másik “dalia” is aki társult már a kiscsaládhoz - ahogy emlegetni szoktam, a másik unokám!
S most ez az elutazásom előtti weekend visszahozza azt a sok évvel ezelőttinek az emlékét!
Az öröm, az izgalom, a büszkeség, a csoda most is megvan, de valamelyest máshová helyeződnek a hangsúlyok!
Ahogy a reggeli egyeztetése is egy ilyen volt tegnap este.
Abbéli érdeklődésemre, hogy mivel várjam az ébredését étkezést illetően, jött a pajkos mosoly kísérte, egyedi módon megfogalmazott viszontkérdés: “Mit te gondolsz, Nagyi?”
Persze, hogy nem volt igazán kérdéses számomra sem a menü kiléte!
Mi más is lehetne - s ha már szóba hoztam azt a sok évvel ezelőtti két napot, nos, ahhoz képest ugye, a cumisüveg megtöltésénél némileg időigényesebb annak elkészítése - amely fogással indult a mai nap!
A palacsintázást követően - aminek ideje azért alsó hangon is azidőtájt történt, ahogyan tanította egykori autóvezetést oktatóm a helyes kormányfogást - összeszedelőzködve következett a kuttyséta.
Ezt sikerült olyan jól időzítsük, hogy Atzoukinak sem volt különösebb ellenvetése. Nem kellett a lekenyerező sajtdarabocska sem, engedte a pórázt feltenni anélkül!
Reménykedtem, hogy rábírom a fiúkat egy valamivel hosszabb gyaloglásra, s mindez valami csoda folytán össze is jött!
S mivel órában már ott jártunk, hogy hamarosan húzták a levesnótát, a Wüstben - ahová Atzouki is bejöhet - habzsidőzsiztünk egy ebéd&sütinyit … mintegy szülinapi “csakmi - programként”!
Visszafelé - ha már egyébként is mellette vitt el utunk - vetettünk egy pillantást a kintről is, de bentről ez meg még inkább látható, meseszép templomra.
Na, most ha még a délutáni fűnyírás is összejön, nagymamám mondását, ami úgy hangzott: “Ha sikerül, adok Szt. Antalnak tíz forintot a perselybe!” És rendre meg is adta!
Megjegyzem a szállóige gyerekkoromból származik, ami ugye meg nem épp most volt…
Szóval magamra szabom hát a mami mondását: mivel a hosszabb séta tervem valóra vált, s ha még a szép zöld, de kicsit méreten felüli fűtől is a délután folyamán sikerül megszabadulni - Gabri fűnyíró gépmesterségénél ugyebár én vagyok a zsinórsegéd! - hát tényleg ideje lottót vennem!
2026.09.05.
Comments